Rényi Péter: Ki van a kalap mögött? Politikai útirajzok, 1956-1977 (Budapest, 1978)
1973
NSZK, 1973 kongresszusán, Hamburgban, a záró kultúrműsoron alig akarták elengedni. A vonat) ára hivatkozva szűnni nem akaró ovációk közepette szökött meg. Tavaly óta fellép az NDK-ban is; a harmadik berlini politikai dalfesztiválon szerepelt először a tévében; a YIT-nek is ő volt az egyik kedvence. Lassacskán az NSZK nyilvános fórumai sem tudják agyonhallgatni; a rádióban itt-ott szerepeltetik, hébe-hóba bejut a képernyőre is. A polgári sajtóban pedig, „kénytelenek” támadni 1 (A támadás ugyanis publicitást jelent.) „Tetszésnyilvánítási viharok a bunkerben”, „Még rossz vége lesz ennek a Süverkrüpnek!” — ilyeneket írnak. „ Jelentések a hadihelyzetről dalban”, „Tandrámák, úgyszólván precíz utasítások az ellenállás szervezésére a bázison”. Udo Jürgens is kénytelen volt valamit motyogni róla. Amikor a protest-énekesekről faggatták, azt a benyomást igyekezett kelteni, mintha a sikeresek közülük — Bob Dylan, Joan Baez — csupán üzletből vállalkoztak volna a tiltakozó énekekre. De a puritán Süverkrüpre ezt sehogyse lehetett alkalmazni. „Hallottam már Süverkrüpről — nyilatkozta —, meglehet, hogy a kivételek közé tartozik. Aki az ilyesmit idealizmusból teszi, azt elfogadom.” De aztán gyorsan hozzátette: „És egyáltalán: ez a protesthullám már »passé«, elmúlt.” Tévedett, különösen, ami Süverkrüpöt illeti. Ő nem puszta idealizmusból, nem a munkásosztályhoz, a dolgozó emberekhez leereszkedő, vigasztaló sajnálkozásból teszi azt, amit tesz, hanem mint harcosa és tagja a jogaiért és jussáért küzdő népnek. S ami nem kevésbé fontos: mint tudatos marxista, mint olyan művész, akinek a tudományos szocializmus, a párt politikája oly mértékben meggyőződése, hogy a gitárjából, a melódiáiból és szövegeiből is az szól. Éppen itt érkezünk el a fenomén, a jelenség lényegéhez. Az eddigiekben már kétszer szerepelt a szó: „precíz”. Precizitás, vagyis: rendkívüli pontosság. Létezik-e a költészettől, a zenétől, az énektől, az érzelemtől távolabb eső fogalom ? Különösen, amikor ebben az esetben a szót politikai és ideológiai értelemben kell használni? Másképp feltéve a kérdést: létezik-e, létezhet-e „versben megénekelt marxizmus” ? Persze, nem a weimari avantgarde, nem a húszas évek agit.-prop.-művészetének tárgyilagosan száraz-direkt módján, hanem abban a gazdag spektrumban, amelyet fentebb jeleztem. Talán senki sem adhat erre egyértelműbb választ, mint mi, magyarok, akiknek van József Attilájuk, akik kívülről tudjuk a Döntsd a tőkét, a tőkehaszon-balladát, a Dunánál című verset, vagy a Lebukottat. 426