Román József: Zeusz (Budapest, 1966)
Román József 1913-ban született Budapesten. A kor még a középiskolai tanulmányok elvégzését sem tette számára lehetővé. Autodidakta; ismereteit saját erejéből szerezte. Már tizennégy esztendős korában bekapcsolódik a baloldali mozgalmakba, minden jelentős megmozdulásban részt vesz, sokszor letartóztatják. Élete rendkívül hányatott és kalandos. Az asztalosmesterséget tanulja ki, de mire felszabadul, elhelyezkedni már nem tud. Gyalogosan nekivág Európának, bejárja Ausztriát, Németországot, Csehszlovákiát. Újabb munkanélküliség, újabb vándorút; ezúttal Olaszország, ahol fél évig tengerészként is szolgál egy magyar hajón. Közben múzeumokat látogat, sokat, utazik, tanul, olvas. - Olaszországból hazatérve 1936-ban besorozzák hidásznak Szentendrére, de politikai priusza elkíséri; a kegyetlen bánásmód elől megszökik, és hamis útlevéllel Franciaországba utazik. Bekapcsolódik a párizsi baloldali mozgalomba, asztalosként, majd egy