Sándor György: A televízió és a közönség (Budapest, 1973)
8. A szocialista tömegkommunikáció tartalma, tendenciája
lomtudomány eredményeinek ilyen szempontból is több helyet kell biztosítanunk, és bátran és szélesen kell bemutatnunk — különösen ifjúságunknak — azt a tudományos és technikai forradalmat, amely nálunk a kommunista fejlődés bázisaként megy végbe, és alakítja át a termelési és társadalmi viszonyokat. A perspektívák felvázolása legalább annyira nélkülözhetetlen, mint múltunk helyes interpretálása. Fontos feladat hárul a tömegkommunikációs eszközökre nyelvünk ápolása terén is. Ezt nemcsak nyelvművelő előadásokkal szolgálhatjuk, de mindenekelőtt a tiszta, pontos nyelvi gyakorlattal. Ez annál is inkább érdekünk, mert a tiszta nyelvhasználat egyszersmind a közleményeknek a néphez közelebb álló, világosabb, jobban érthető megfogalmazását is jelenti. Nem kevésbé fontos feladatunk hazánk tájainak, természeti szépségeinek, történelmi alkotásainknak, népünk gazdag alkotóképességének következetes bemutatása. Mindezek a nemzeti érzés olyan tényezőit erősítik, amelyek harmonikusan fonódnak egybe internacionalista, szocialista nevelési törekvéseinkkel. A tömegkommunikációs eszközök technikai rendszerének leírásánál elmondtuk, hogy ezek már internacionális jellegű közvetítő rendszereket alkotnak. Éppen ezért, ez még inkább arra kötelezi a rádiót, a televíziót, a filmet, hogy teljesítsék ilyen irányú feladataikat. Tehát nemcsak a korszerű tartalom, hanem a korszerű eszköz is szinte megköveteli, hogy többet tegyünk más népek életének bemutatásáért, különösen a baráti országok kultúrájának, értékeinek, alkotóinak jobb megismertetéséért. Ebben a vonatkozásban olykor évszázados mulasztások pótlásáról és egyben a következő évtizedek és évszázadok lehetőségeinek kimunkálásáról van szó! Kétségtelen ugyanis, hogy a jövő a nagyobb földrajzi egységek napjainkban kialakuló 204