Sándor György: A televízió és a közönség (Budapest, 1973)

8. A szocialista tömegkommunikáció tartalma, tendenciája

sabb szocialista programját fogalmazta meg. Ebből a program­ból az elmúlt évtizedekben és különösen az utóbbi években egy és más a megvalósulás útjára lépett. Hogy a programot már teljesítettük volna, azt nem mondhatjuk. A következő évek izgalmas, szép feladata, hogy ezt a programot teljes szé­lességében, mélységében a szocialista építéssel összefüggésben és annak érdekében megvalósítsuk. A program sikerének fontos feltétele a megoldás mikéntje. Amennyire fontos közleményeink tartalmának átgondoltsága, tisztasága, legalább annyit nyom a latban a formai változatosság, a szellemes és érdekes megformálás. Az unalom és a szürkeség a legjobb törekvéseket is zátonyra juttathatja. A könnyedség, a szemléletesség, a rendelkezésre álló szakmai fogások helyes alkalmazása szárnyakat adhat a gondolatnak, szórakozást is egy­szersmind a közönségnek. E fejezetben hosszan idéztük Brecht gondolatait. Nagyon ide kívánkozik a szocialista kultúra másik óriásának megszívlelendő tanácsa. Az okos és humánus tanítás törvényét senki nem fogal­mazta meg találóbban, mint József Attila. „Jó szóval oktasd, ját­szani is engedd, szép komoly fiadat.” 211

Next