Sándor László: Híd a partok között. Kapcsolattörténeti tanulmányok és dokumentumok az irodalom, művészet és művelődéstörténet köréből (Budapest, 1988)
Cseh-szlovák-ukrán-magyar sajtókapcsolatok
a baloldali ifjúsági megmozdulások és mozgalmak kiadványainak előállításában. Röviddel ezután - 1933 tavaszán - ismét Szekeres György és társai kezdeményezéseként Indulás címmel egy röpirat látott napvilágot Losoncon, amely beharangozta egy azonos címmel meginduló haladó szellemű ifjúsági folyóirat megjelenését. E folyóirat - rotációs formában - még ugyanaz év májusában ki is került a sajtó alól. Szerkesztőjeként ugyan Balázs Gyula volt feltüntetve, valójában azonban négytagú szerkesztőbizottság szerkesztette, nevezetesen Lami József, Lóska Lajos, Sándor László és Szekeres György. Balázs Gyula, aki asztalos volt, csupán a nevét adta a vállalkozáshoz. Az Indulás valamennyi száma a Losonczi-nyomdában készült. Már a folyóirat első száma - hangvételében és tartalmában - haladó szellemű szerkesztésről tanúskodott. Híján volt tehát A Mi Lapunkra mindvégig jellemző eklekticizmusnak és a Tábortűz maradi, visszahúzó szellemének. E számban vezető helyen Regösjárás vagy szociográfia? címmel elvi jelentőségű cikk jelent meg, amely a szociográfia fontosságára hívta fel a figyelmet. Az első szám anyagából kiemelkedik még Jarnó József: Új iskola felé című programadó írása. Dobossy László: Az újságolvasásról című cikke, az iskolai osztályozásról szóló körkérdésben való részvételre vonatkozó felhívás, egy részlet N. Ognyev Kosztya Rjabcev naplója című regényéből. A folyóirat közli József Attila: Förgeteg és Morvay Gyula: Tavaszt várnak a konok álmok című versét, valamint Prohászka István három paraszttárgyú festményének reprodukcióját. Nyilván alaposabb elemzés nélkül is érzékelhető e puszta felsorolásból az Indulás szelleme, amely beszédesen tanúsítja a folyóirat eszmei irányát. 133