Simon István: A magyar irodalom (Budapest, 1973)
20. József Attila és kora
rálta, József Attila verseiben viszont a széthullott világ összeilleszthető, elsősorban a harmónia lehetőségeit sejtető darabjainak értelmes rendszerbe való illesztése a cél. Vagyis egy eszmerendszer, a szocializmus igazságának fényénél vizsgált és már a biztos győzelem lehetőségét felvillantó társadalmi küzdelem kerül költészetében is előtérbe. A képileg pontosan és mindig megdöbbentő művészi élességgel rajzolt „kinti” világ összefüggései gondolatilag is megfogalmazódnak, elsősorban a nagy, összegező versekben. 1933-tól már a tudatos, mélyen intellektuális művész rendkeresése és a munkásosztály szemével látott igazság kimondása, a konkrét célszerűséggel való fogalmazás adja az igazi karakterét gyarapodó életművének. A forma klasszikus tisztasággal közvetíti a teljesen egyéni mondanivalót. Egyénit a társadalmi, a szerelmi és hétköznapi mondanivaló értelmében. Krisztálytiszta logikával vezeti ugyancsak tiszta gondolatait a versen végig. Amikor a megélt, végigszenvedett sorsot és a közösség érdekében megkeresett igazat vallja, eszünkbe se jutna állításai hitelességén tűnődni, hiszen oly magától értetődően igaznak érződik például a híres hat sor, hogy: Papok, katonák, polgárok után így lettünk végre mi hű meghallói a törvényeknek; minden emberi mű értelme ezért búg mibennünk, mint a mélyhegedű. (A város peremén) [634] Többes számban fogalmaz a költő, mindannyiunk nevében s ez a kollektív hitvallása ma már valóban a beteljesedés történelmi hitelességével érvényes. Életében megjelent utolsó verseskötete, a Nagyon fáj már az egyetemes költő megrázó búcsúja, néhány nagy költeménye (Házám, A Dunánál) [638] pedig szinte a testamentuma. A kor próbáitól agyongyötört költő, a beteg idegrendszerrel viaskodó ember az utolsó pillanatig megőrizte, amiben igazán nagyon hitt: az értelem világosságát. Alig van még költő a világirodalomban, aki hivatkozásaiban az értelmet annyiszor hívná tanúul, mint József Attila. S a jövő várományosa, a munkásosztály nevében éppen! József Attila nemzedékének első nagy halottja volt, s tragikus pusztulása az irodalmi közvélemény nagy részét nemcsak a sanyarú írói sorsra, de az ország kilátástalan helyzetére is rádöbbentette. Hangsúlyozottan 299