Simon István: A magyar irodalom (Budapest, 1973)
23. Új nép, másfajta raj. - Irodalmunk a felszabadulás után
nemzetközi munkásmozgalommal is. Tudtak az új proletár művészeti, irodalmi eredményekről, s a szovjet irodalom se volt teljesen ismeretlen előttük. Majakovszkij, Solohov világirodalmi figyelmet keltő pártos művészete már a húszas évek végétől bizonyította, hogy az egyéniség szabadsága és az elkötelezettség nem mond ellent egymásnak. S hogy a marxista világnézet se korlátozza, hanem épp gazdagítja a költőt, ugyancsak József Attila esetében láthatták. A társadalmi elkötelezettség gondolata tehát nem lehetett idegen azoknak a szocialista indíttatású fiataloknak, akik mesterüknek József Attilát tekintették. A megszerkesztett szép szilárd jövőért indított harcot akarták segíteni tollúkkal. Zelk Zoltán (1906) fogalmazta meg ezt az igényt először A pártos éneke című versében: Légy pártos, költő, pártos, pártján, ha kell a pártnak, - légy pártosa e honnak és mindenik hazának! Légy pártos, ki vigyázza a tüzet, aki őrzi, melyet gyújtott s vigyázott Dózsa, Táncsics, Petőfi! Légy pártos, költő, pártján csak nékik! a szegénynek!. Sorsuk kormos, de attól lesz fényes majd az ének. A pártosság és a szegényekkel való azonosulás egyet jelentett az új költői magatartással. Az irodalomtörténet legnagyobb tanulsága pedig épp az volt, hogy korszakos jelentőségű életművet csak a nemzeti és társadalmi haladás harcát vállalók hagytak az utókorra. Szerencsésen futott össze 1949-re az eredményes politika és a konszolidált, jó üteműén fejlődő - nagyrészt az államosított iparra támaszkodó - gazdasági élet útja. A hatalom a munkásosztály kezében összpontosult, s minden adottság együtt volt már az osztálynélküli társadalom, azaz a szocializmus építésének megkezdésére. A hangulat is ezt tükrözte ekkor. Az irodalmi élet jelentős részére ez a hangulat serkentően hatott. Ha az elmúlt néhány évet a szellemi bizonytalanság jellemezte, 1948— 348