Sőtér István: Tisztuló tükrök. A magyar irodalom a két világháború között (Eszzék, tanulmányok) (Budapest, 1966)
Második rész: A jelen, mely a múltnak is részese
zönnyel, sőt szenvtelenséggel. Pedig valójában Nagy Lajos egész életműve az emberi szabadság legmagasabbrendű formájáért érvel: a társadalmi és a lelki szabadság egységéért. A kettőnek együttes követelésében, igénylésében rokon ő leginkább József Attilával, akinek számára a társadalmi és a lelki felszabadulás egyforma szükségként jelentkezett. Nagy Lajos sohasem formált elméletet ebből a felfogásból — de egész életművén ez a gondolat vörös fonalként húzódik végig. Mindig meglepődtem azon, hogy beszélgetéseink közben Nagy Lajos mily türelmetlenül és következetesen utasította el magától a kortársi vagy múltbeli magyar irodalom, a világirodalom egy részét, méghozzá igen nagy írókat is. Azokat utasította el, akiknél ennek a kettős felszabadulásnak igényét nem láthatta; feleslegesnek tekintette az ilyen irodalmat, pusztán csak „irodalmiságot” látott az ilyen írásokban, s íróikra azért neheztelt, mivel szentesítették, sőt növelték, vagy éppen kívánatosnak mutatták az embernek akár társadalmi, akár lelki szolgaságát, s így növelték az emberi szerencsétlenséget. Nagy Lajos felfogása az emberi szerencsétlenség okairól — nézete a cselekvés és a tudat konfliktusának, tartós és kényszerű ellentmondásának romboló következményeiről: az ő személyes életére és sorsára is kihatott. Nem érezhette jól magát olyan történelmi korszakokban, melyek ezt a konfliktust fenntartották, ezt az ellentmondást rákényszerítették az emberekre. Ez a felfogás azonban kiegészül Nagy Lajosnál egy másik, fontos normatív mozzanattal: a humanizmus, az emberiesség törvényével. Pincenaplójának tanúsága szerint, azokban, akiknek elvük az embertelenség, akiknél a lelki szabadság mások megnyomorításának szabadságát jelenti, a szadistáknál, a gyilkosoknál, az emberiesség tövényeinek eltipróinál: maradjon csak fenn a lélek és cselekvés ellentéte, konfliktusa! Amikor ő társadalmi és lelki felszabadulást akar: ezt a gonosz indulatok, a mások szabadságának és örömének kárára támadó szenvedélyek, elvakultságok, előítéletek ellenében akarja. Keserűnek, elkeseredettnek is azért láthatjuk, mivel többször kell az őrjöngés, mint az emberiesség példáival találkoznia. Nagy Lajos szerint az igazi felszabadulás csak a Petur Istvánok ellenében jöhet létre. De ugyancsak őszerinte a Petur Istvánok indulata, lelkialkata újra és újra feltámadhat, a legkülönbözőbb történelmi helyzetekben. Nehezen tudnék ellentétesebb ábrázolási és szemléleti formákat elképzelni, mint aminők Móricz Zsigmondé és Nagy Lajosé. Persze, 326