Sőtér István: Tisztuló tükrök. A magyar irodalom a két világháború között (Eszzék, tanulmányok) (Budapest, 1966)
Harmadik rész: Vita és kritika
a Nyugat idején és József Attila korszakában. Ez az új mindig a korszerűség jegyében, annak érdekében született meg. S a korszerűség ez esetekben mindig és elsősorban: a szemlélet terén jött létre, s ez a szemlélet hozta magával a korszerűséget kidomborító, újszerű kifejezési eszközöket, stílust, hangnemet is. Ezért sikerül félre, váhk félszeggé, felemássá annyi kísérlet, mely a korszerűséget az irodalom, a film, a képzőművészet valamely új és nálunk még szokatlan modorának, stílusának puszta átvételében, másolásában keresi. A szemlélet korszerűsége nélkül a stílus kölcsönzött, új köntöse csak idegenül és zavarosan hat: a mi filmjeinken néha epigon utánzatként érvényesül nem egy olyan stílusjegy, mely szervesen foglal helyet pl. a lengyel filmeken. A különféle művészeti ágak alkotásain körültekintve, néha a hevenyében másolt stílusok tarka bazárja tárul elénk. A korszerűség elvét félreértik azok, akik minden kísérlet, minden tetszetős vagy meglepő stílus-ötlet megduplázásával akarják azt elérni. A korszerűség lehetőségeiért mélyebbre kell nyúlnunk: korunk leglényegesebb jelenségeihez és ígéreteihez, valódi kockázataihoz és felelősségeihez, valódi örömeihez és kínjaihoz. De legfőbbként: ahhoz a történelmi igazsághoz, mely valóságunkat szentesíti, s a múlt tévedésein, botlásain, a jelen hiányosságain, lazaságain túl, a mi korunk, a mi társadalmunk munkáit és áldozatait értelemmel, emberséggel és szépséggel telíti. 1963