Stoll, Heinrich Alexander: A Holt-tengeri barlangok rejtélye (Budapest, 1967)
H. A. STOLL: A HOLT-TENGERI BARLANGOK REJTÉLYE Egykor virágzó „Sóstengeri városiról beszél a Biblia a Holttenger partmellékén; de Mózes már sivatagként látta meg „a haragvó Isten völgyét”; BAHR LUT - LÓT TENGERE, mondják a beduinok, akik évszázadok óta a mészkősziklák és márgateraszok között kóborolnak kecskenyájaikkal, s néha még ma is remélik, hogy megtalálják az arab mesék kincsekkel teli csodabarlangját . . . Mert barlang az van bőven a kopár és omlatag sziklafalakban. És kincsek? - Nos, az utóbbi évtizedekben olyanokra is akadtak. Karátokkal mérhető, szemet kápráztató nemesfém- és drágakőfélék ugyan ezúttal sem kerültek elő, de azoknál talán sokkal értékesebb és becsesebb adatok azokról az emberekről, életükről és eszméikről, akik itt éltek mintegy kétezer évvel ezelőtt. - KHIRBET KUMRÄN = Kumráni kő-rom. így nevezik a helyet, ahol a rejtélyes barlangokból, véletlenül, olyan ősi kéziratok kerültek elő, amelyeknek tartalmi értékelésén már második évtizede lázas izgalommal fáradoznak és vitatkoznak a tudósok; hebraisták és biblia-szakértők. A szenzációs kéziratos emlékeket már 1961-ben, A holttengeri tekercsek c. kiadványunkban ismertettük. H. A. STOLL a tekercsek felfedezésének nem keL