Szenti Tibor: Parasztvallomások. Gazdák emlékezése Vásárhelyről (Budapest, 1985)
Szenti Tibornak, a jeles hódmezővásárhelyi írónak, néprajzkutatónak a nevét az olvasók már jól ismerik: 1979-ben megjelent, A tanya című könyve szép szakmai és közönségsikert aratott, sokan figyeltek fel a szerző elmélyült, elfogulatlan szemléletére, kitűnő stílusára. Újabb könyve, a Parasztvallomások átfogóan, részletesen mutatja be Vásárhely történetét, kulturális, szellemi, gazdasági helyzetét az ősidőktől napjainkig - mégpedig a leghitelesebb tanúknak, maguknak a gazdáknak a vallomásai alapján. A szerző nagy gonddal, fáradsággal gyűjtötte beszámolóikat, emlékeiket, gazdasági, sőt irodalmi feljegyzéseiket. Szinte mélyfúrás nyomán tör föl a vásárhelyi gazdák történelmi emlékezete, helytörténeti ismeretük, verselésük, gazdag írásbeliségük - sok újat tudunk meg gazdálkodásukról, családszervezetükről, különc szokásaikról, párválasztásukról, szexuális életükről. Elfelejtett receptek emlékeztetnek a beteg ember, illetve az állatok népi gyógyítására. Megismerjük sajátos paraszti elképzeléseiket a halál utáni túlvilágról, természetelvű vallási hiedelmeiket. A hagyományos parasztélet leírása és összefoglalása után Szenti megkérdezi a gazdákat életük érteimé-