Szilágyi Imre: Az"örök" értékek nyomában. Nicolai Hartmann értéketikájának kritikájához (Budapest, 1975)
II. A társadalmi lét ontológiai szerkezete és etikai vetülete
így a társadalmi lét szingularitását az jellemzi, hogy „benne” minden emberi energia eredménye, azaz termelt. Az ember a maga egzisztenciamódjaiban is önnön alkotásának eredménye. Az emberi történelem ezért - az erkölccsel együtt - historikus, és a „történelemfeletti” létforma dialektikájában megy végbe: az ontológiai és az egzisztenciális meghatározók egységeként termelődik. A porosz kapitalizmus imperialista korszakában is természetesen így van ez. Az elidegenedés sem változtat ezen, hiszen az is az ember termelésének eredménye. „Nem is istenek, nem a természet, csak maga az ember lehet... az idegen hatalom az ember felett.”62 Történetük mindenkor az egyének energiájának kibontakoztatására alapozódik, melynek során a fejlődés nélküli tárgyakat együttes hatalmukkal alakítják, mozgásba hozzák. A tárgyiasítás, az elsajátítás szakadatlan folyamatában a lehetőséget valóságos vica verse változtatják, miközben a tárgyaknak „emberi” életet kölcsönöznek. A társadalmi lét - az emberi létezés mint „társadalmi tevékenység”, a „levés abszolút mozgása” - tehát a természeti szubsztrátumuktól „levált” tárgyak mozgásának terrénuma, ebben „tisztán” emberi közegben az emberi történelem törvényei szerint „vándorolnak”, hogy megteremtsék az emberiség történetét. Ezért lesz az emberek társadalmi históriája mindig csak egyéni fejlődésük története. József Attila A Dunánál című versében költői éleslátással is felfedi ezt: Én úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit százezer ős szemlélget velem. Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. 62 Marx: Kéziratok... Id. kiad. 52. old. 160