Szilágyi Imre: Az"örök" értékek nyomában. Nicolai Hartmann értéketikájának kritikájához (Budapest, 1975)

II. A társadalmi lét ontológiai szerkezete és etikai vetülete

mészetesen ez nem lehet „hirtelen” hőstett vagy „nagy ugrás”. De nem is a „marginális” emberek távlata, hanem a „város peremén” élőké, akikről - csaknem az Ethik második kiadásával egyidőben - írja a költő: Nem isten, nem is az ész, hanem a szén, vas és olaj, a való anyag teremtett minket a szörnyű társadalom öntőformáiba löttyintve forrón és szilajon, hogy helyt álljunk az emberiségért az örök talajon. (József Attila: A város peremén) Ez azonban mindaddig nem valósulhat meg, amíg a proletariátus - a változtatás potenciális letéteményese — az osztály nélküli társadal­mat fel nem építi. A proletárdiktatúra ennek a kizsákmányolásmentes társadalomnak a szülési fájdalmait könnyíti meg. 5. AZ ÉRTÉKEK ÉS A MODÁLIS HELYCSERE E részletes elemzésre azért volt szükség, hogy Hartmann etikájának genezisét minél átfogóbban feltárhassuk. Bemutathassuk, hogy nem olyan mértékben volt semleges, mint azt ő maga állandóan hangoztat­ja. A következő megjegyzések sem kapnák meg igazi helyüket, ha nem látnánk meg a fenomenológiai torzítás eredményét, majd az ennek so­rán kibontakozó megállapítás döntő fontosságát. Hartmann a filozó­fiai rendszertanok ellenfele ugyan, mégis kénytelen nézeteit - s ez a javára írandó - elhelyezni általános ontológiájának összképében. Az etikával is így tesz, aminek indoklását - kulcsfontossága folytán - részletesen idéztük. Megállapítja ugyanis, hogy az „etikailag valósá­gos dolgok totális determinációja az általános ontológiába ágyazódik bele. Tartalmaznia kell ennek általános típusát, és csak azután kell föléje emelkednie. Sohasem lehet pusztán finális, hanem vegyesen kau-175

Next