Szilágyi Imre: Az"örök" értékek nyomában. Nicolai Hartmann értéketikájának kritikájához (Budapest, 1975)
II. A társadalmi lét ontológiai szerkezete és etikai vetülete
mészetesen ez nem lehet „hirtelen” hőstett vagy „nagy ugrás”. De nem is a „marginális” emberek távlata, hanem a „város peremén” élőké, akikről - csaknem az Ethik második kiadásával egyidőben - írja a költő: Nem isten, nem is az ész, hanem a szén, vas és olaj, a való anyag teremtett minket a szörnyű társadalom öntőformáiba löttyintve forrón és szilajon, hogy helyt álljunk az emberiségért az örök talajon. (József Attila: A város peremén) Ez azonban mindaddig nem valósulhat meg, amíg a proletariátus - a változtatás potenciális letéteményese — az osztály nélküli társadalmat fel nem építi. A proletárdiktatúra ennek a kizsákmányolásmentes társadalomnak a szülési fájdalmait könnyíti meg. 5. AZ ÉRTÉKEK ÉS A MODÁLIS HELYCSERE E részletes elemzésre azért volt szükség, hogy Hartmann etikájának genezisét minél átfogóbban feltárhassuk. Bemutathassuk, hogy nem olyan mértékben volt semleges, mint azt ő maga állandóan hangoztatja. A következő megjegyzések sem kapnák meg igazi helyüket, ha nem látnánk meg a fenomenológiai torzítás eredményét, majd az ennek során kibontakozó megállapítás döntő fontosságát. Hartmann a filozófiai rendszertanok ellenfele ugyan, mégis kénytelen nézeteit - s ez a javára írandó - elhelyezni általános ontológiájának összképében. Az etikával is így tesz, aminek indoklását - kulcsfontossága folytán - részletesen idéztük. Megállapítja ugyanis, hogy az „etikailag valóságos dolgok totális determinációja az általános ontológiába ágyazódik bele. Tartalmaznia kell ennek általános típusát, és csak azután kell föléje emelkednie. Sohasem lehet pusztán finális, hanem vegyesen kau-175