Szilágyi Imre: Az"örök" értékek nyomában. Nicolai Hartmann értéketikájának kritikájához (Budapest, 1975)
V. Az érték objektivitásának paradoxonjai
raktsággal - helyet kap az alkotás. Ezért észreveszi a kapitalizmus relatív önmozgásának Lenin által is kimutatott tényét. De ez csak - József Attila szavaival - „szituációk” során átmenő individuum „exisztenciális önreflexe”, ahol az „új” csak az örök érték manifesztációjának terrénuma, a „pillanat határtalan végessége”.100 Így a közöny ellen tehát csak az örök nevében tiltakozott, ami kifejezi az objektum-szubjektum viszony megbomlott egységének elfogadását és elfogadtatását. Éppen ezért képtelen az eldologiasodást helyesen tudatosítani. Az igazi belátás egyedüli szubjektuma ugyanis a változtató proletariátus, amely „helyreállítja” a szubjektum és az objektum közötti kölcsönhatás magasabb formáját azáltal, hogy a jövő új dimenzióját nyitja, megszünteti a magántulajdont. Az időt - potenciálisan - mindenki számára szabaddá teszi. De ezt nem pusztán „reflexíve”, hanem „praktice”. Ezért az a társadalom, amelyik nem akar olyan maradni, amilyen volt, nap nap után megszüli értékeit a változó-állandó dialektikájában. Hiszen az intuitíve meglátott érték hatékonysága éppen attól függ, hogy mennyire képes az adott társadalom embere megszabadulni a „kliséktől”, a tartalmatlan szerepektől, és ezzel mekkora tér nyílik állandó önalkotó lehetőségéhez. Nem elég tehát, hogy csak a „megismerés” intuíciója álljon rendelkezésre, hanem ontológiai bázisának megalkotásaira is szükség van. Az intuíció ugyanis csak ott válik ismeretelméleti „faktummá”, ahol ontológiai kibontakozását a fennálló viszonyok gátolják. Ezzel nemcsak a kivételek érintettségéből, a csodálkozásból, meglepetésből származó erő ajándéka lesz, hanem a „szabadon egyesült egyének” tevékenységének eredménye. Tehát a „látók” is objektív értéket ismernek fel, amely nem sui generis „születésük” eredménye, hanem megtalálják az új emberit. Az érték pedig éppen azt jeleníti meg, segíti életre. Ez az a „mag”, amelyből az egyén intuíciója kinő. Pontosabban: „csak” a változtatás betelj esültségének szemlélete, az egzisztenciában történő hirtelen kinyilatkoztatása válik megismertté. Az intuíciót megelőző tevékeny változtatás megtörténtének mozzanata tudatosodik. A történés tényénék „megvilágosodása” nyilatkozik meg. Mindezzel nem akarjuk persze tagadni az intuíció közvetlen meg-100 József Attila: összes Művei. П1. köt. Id. kiad. 148. old. 37I