Szilágyi Imre: Az"örök" értékek nyomában. Nicolai Hartmann értéketikájának kritikájához (Budapest, 1975)
Befejezés
BEFEJEZÉS Végigkísértük tehát a hartmanni „örök” érték nyomát. Az oknyomozás során felkutattuk azokat a marxista eredményeket is, amelyek jelezték mind az „új ontológia értékelméletének érvényességi határát”, mind pedig az „örök” értékről alkotott véleményeket. Ebben a kettős értelemben vetettünk számot az „örök” érték gondolatával, hiszen az litbik megírásának időszakában a marxista és nem-marxista teóriák konfrontációja mindennapos jelenség. A munkásmozgalom sem mentes ettől. Különösen világossá vált ez akkor, amikor az októberi forradalom nyomán a tőkés renddel ellentétben - a kor feladatát teljesítő munkások és szövetségeseik harcának eredményeképpen - egy új társadalmi viszony teremtődött meg. Manifesztálódtak a „soha nem volt” erkölcsi értékek is. Akik viszont a valódi változtatás hogyan ?ját nem látták, csak a lélek megmentésén fáradoztak és a szellem értékeihez - például platóni ideákhoz - folyamodtak. Hartmann esetében ez azt jelentette, hogy a porosz fejlődés kapitalizálódó talaján a letűnt korok immanens erkölcsfejlődésének „általában-valóját” egybegyűjtötte és rendezte. Ezt az általánosan közöset tekintette az objektív és örök értéknek, amelyből az emocionális értékérzés mindenkor kimetszi az érvényes értéket. Nyilvánvaló, hogy ez a hartmanni objektivitás - saját kifejezését használva - rendkívül „szűkös”. „Mélységének” az szab határt, hogy az emocionális intuícióban közvetlenül átélt valóság csak annyiban jelenik meg, amennyiben azt az egyén szubjektív viszonyaként transzponálja. Hartmann valóságképe azonban nemcsak azért felemás, mert az intellektussal szembeállítja az emóciót, hanem mert a „mit tegyünk?” is olyan formát ölt, amelyet az árutermelés rendszere szab meg. Az igazi revolúció érdekében tehát a jövő pártjára kellett volna állnia, hiszen akkor már vitte a „ködöt az idő, s az időt mi hoztuk magunkkal” - írja a szocialisták nevében József Attila. Ez az új „archimedesi pont”, amely a „szemlélet határán” mozog, és mutatja azokat a változó erőket, amelyek nyomán kibontakozik az új „érték”, ahol nemcsak az „eltűnt” időt és filozófiát lelik meg, hanem merőben más társadalmi létet is építenek: a munkások államát. A jövőt 405