Szűcs Jenő: Nemzet és történelem. Tanulmányok - Társadalomtudományi Könyvtár (Budapest, 1974)
Nép és nemzet a középkor végén
rázat: a „szentségtelen Mohamed népének” csapásait az Úr a keresztények bűnei miatt méri saját - keresztény - népére. S melyek az Antikrisztus közeli eljövetelét mutató kétségtelen jelek? Egyebek közt a hit meggyöngülése, a gonoszság általános eluralkodása, a bölcsesség megszűnte, s a ,.gazdagok könyörület és igazságérzet nélküli élete. És bizonnyal úgy van - olvashatjuk -, hogy az előkelők inkább törődnek kutyáik és állataik bajával, mint embereikével; alattvalóikat gyötrik, különféle munkákkal nyomorítják és jogtalan terhekkel nyúzzák bőrüket. ” Éppen ezért, az Antikrisztus első hívei a főrendűek és hatalmasok (magnates et potentes) lesznek... Egyszóval, mint látható, az általános középkor végi apokaliptikus hangulat s a közel egykorú traktátusokból összeszedegetett okoskodások a Jagello-kor sajátos problémáira konkretizálódnak; az egész gondolatmenetben török kérdés és társadalmi feszültségek immár szerves ideologikus összefüggésben olvadnak össze. Itt érkeztünk el ahhoz a harmadik fontos alkatelemhez, amelyet Perjés találóan „szociális lelkiismeretnek” nevez, de megint csak kizárólag a reformációhoz köt. A késő középkori társadalom szociális feszültségei nemcsak az eretnekségekben robbannak, hanem a probléma közvetlenebb vagy közvetettebb formában ott lappang a katolicizmus válságát jelző spirituális mozgalmakban, az „új vallásosság”, devotio moderna áramlataiban, Magyarországon például a pálos misztikában, továbbá olyan irányzatokban is, mint a kolduló rendek közt nálunk legnépszerűbb obszerváns ferencesek, „cseri barátok” gyakorlati tevékenységében is. A még jórészt Mátyás király idején tevékeny - sőt magával Mátyással szemben ellenzéki - Temesvári Pelbárt működése meglehetősen ismeretes e téren; nála azonban a társadalomkritika még nélkülözött minden „nemzeti” összefüggést és színezetet. Már egészen más a helyzet az alig fiatalabb 571