Tardy Lajos: Régi hírünk a világban (Budapest, 1979)
TARDY LAJOS Régi hírünk a világban Hermányi Dienes József alapította, Tóth Béla megújította, Takáts Sándor, Thallóczy Lajos továbbfejlesztette, Tápay Szabó László új színekkel gazdagította azt a sajátos műfajt, melynek termékei a történeti riport, az anekdota és az esszé hármas mezsgyéjén helyezkednek el. Ezek a rövid lélegzetű, ám korukra mégis éles fényt vető egykorú feljegyzések egy-egy epizódot villantanak fel a magyar múltból, és szinte kommentárok nélkül, a hitelességgel jól megférő, könnyed előadás vonzó keretében érzékeltetik: milyennek is látták az évszázadok során idegenben járó honfitársaink a külföldet, s milyennek látták a külföldiek a magyarokat. S hogy ezen kívül még mi fogja valamiféle egységbe ezeket a térben-időben egymástól messze eső történéseket? Hadd válaszoljunk erre jeles művelődéstörténészünk, Trócsányi Zoltán könyve előszavának egy mondatával: „... a legkülönfélébb tárgyú cikkek következnek itt egymás után, amelyeket egyetlen szál, egyetlen szempont hozott egy kötetbe: az érdekesség.” És az érdekességet a legkevésbé sem csökkenti, hogy ezek az írások egyben elősegítik történelmünk régmúlt eseményeinek jobb, bensőségesebb megismerését.