Tarján Tamás: Nagy Lajos - Nagy magyar írók (Budapest, 1980)
Három novellskötet
állóságuk azonban nem érinti szocialista mivoltukat, mindössze annyit jelent, hogy Nagy Lajosnak nem csupán az értelme mozog a szocializmus gondolatkörében, amint az művében kitetszik, hanem a fogalmakkal nem irányítható művésziség is úgy szabja meg benne tevékenysége irányát, hogy a szocializmus ennek inkább utólagos tudatosítása. Másfelől meg önállósága nem jelent többet annál, minthogy írótársaitól különül el. Mert szemlélete nem egyéni, hanem egyetemes, vagyis voltaképpen Nagy Lajos módjára kéne szemlélődnünk, ha adnánk valamit a tárgyilagosságra” — írja József Attila, lényeges mozzanatra világítva rá: Nagy Lajos szocialista elkötelezettsége soha nem prekoncipiált, nem a kommunistává érett író „kötelessége”. Nem szocializmusa hirdetéséhez választ tárgyat, hanem megfordítva: a tárgyból és az ábrázolásból következik a világszemlélet. József Attila számára az elbeszélések formája, műfaji karaktere nem volt kérdéses: hagyományos novelláknak látta őket (az űj tárgyiassághoz való közüket pedig tagadta). A kötet másik, szintén elismerő kritikusa, Kodolányi János viszont fölismerte a formaproblémát: „Nagy Lajosnak a forma nem esztétikai kérdés. Egyáltalán nem is probléma számára. írásainak [. . .] tulajdonképp nincs is formájuk. Tömör s logikus építmények ezek. [. . . ] Esztétikája nincs. Logikája van” - summázta véleményét a Korunk ban. József Attila a hagyományos forma, Kodolányi a formátlanság mellett érvelve tekint el az alaposabb műfaji vizsgálattól. Erre ekkor még nem is volt feltétlenül szükség, hiszen van a gyűjteményben olyan klasszikus novella 118