Tarján Tamás: Nagy Lajos - Nagy magyar írók (Budapest, 1980)

Három novellskötet

állóságuk azonban nem érinti szocialista mivoltu­kat, mindössze annyit jelent, hogy Nagy Lajosnak nem csupán az értelme mozog a szocializmus gon­dolatkörében, amint az művében kitetszik, hanem a fogalmakkal nem irányítható művésziség is úgy szabja meg benne tevékenysége irányát, hogy a szocializmus ennek inkább utólagos tudatosítása. Másfelől meg önállósága nem jelent többet annál, minthogy írótársaitól különül el. Mert szemlélete nem egyéni, hanem egyetemes, vagyis voltakép­pen Nagy Lajos módjára kéne szemlélődnünk, ha adnánk valamit a tárgyilagosságra” — írja József Attila, lényeges mozzanatra világítva rá: Nagy La­jos szocialista elkötelezettsége soha nem prekonci­­piált, nem a kommunistává érett író „kötelessé­ge”. Nem szocializmusa hirdetéséhez választ tár­gyat, hanem megfordítva: a tárgyból és az ábrázo­lásból következik a világszemlélet. József Attila számára az elbeszélések formája, műfaji karaktere nem volt kérdéses: hagyományos novelláknak látta őket (az űj tárgyiassághoz való közüket pedig tagadta). A kötet másik, szintén el­ismerő kritikusa, Kodolányi János viszont fölis­merte a formaproblémát: „Nagy Lajosnak a forma nem esztétikai kérdés. Egyáltalán nem is probléma számára. írásainak [. . .] tulajdonképp nincs is for­májuk. Tömör s logikus építmények ezek. [. . . ] Esztétikája nincs. Logikája van” - summázta véle­ményét a Korunk ban. József Attila a hagyományos forma, Kodolányi a formátlanság mellett érvelve tekint el az alaposabb műfaji vizsgálattól. Erre ek­kor még nem is volt feltétlenül szükség, hiszen van a gyűjteményben olyan klasszikus novella 118

Next