Tasnádi-Kubacska András: Nagy magyar természettudósok - Élet és Tudomány Kiskönyvtár 9. (Budapest, 1958)
Petényi Salamon
nem a tehetség, belátás vagy akarat hiányában, hanem azokban a szerencsétlen helyzetekben gyökerezett, amelyeknek egyikében Petényi törekvéseit is bemutattam.” És itt talán be is fejezhetjük életrajzunknak azt a részét, ami a magyar madártan megírására és szerencsétlen sorsára vonatkozik. Nagy része a múlandóság könnyű martaléka lett, mert elvesztek — a fontosabbakat véve — az összes poszátafélék, a légykapók, gébicsek, a kecskefejő, piripip, jégmadár, búbos banka, a harkályok és a kakukk leírása, az elevenen is tartott székicsérre vonatkozó feljegyzések, eltűnt a sirályok, gémek, búvárok ismertetése. S elveszett az egész általános bevezető rész az összes madárképekkel együtt. „A mi megmaradt, az csak veszteségünk nagyságát mutatja és alig elégséges arra, hogy hazai tudományosságunk egyik úttörő munkásának igazán méltó emléket állítson, őt a félreismerés okozta sok keserűségért, mely még haló porában is érte, kárpótolja és neki elégtétellel szolgáljon” — írja Csörgey Titusz fél évszázaddal ezelőtt, a Madártani töredékek megjelenése idején. IV HALÁL UTÁN „ ... é s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van.” József Attila: Thomas Mann üdvözlése Milyen terjedelmű munka lett volna a Magyarország madarai? Az utókor méltán csodálkozik az óriás mű méretein akkor is, ha csupán a Csörgey Titusz gondozásában megjelent Madártani töredékek négyszáz oldalnyi nyomtatott szövegét olvassa. Ám jogos bámulatát 135