Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)

Költők és írók

ban eljusson a következetes antikapitalizmushoz, az írói elkötelezett­ség vállalásához. És - ha nem is lett marxista, de - közvetlenül valló cikkben, interjúban, a marxizmushoz közel álló, antiklerikális, ma­terialista nézeteket vallott. Az ő útja egyazon út volt a huszadik századi spanyol értelmiség legjobbjainak az útjával. Velük együtt fejlődött a köztársaság he­lyesléséhez. De néki nem adatott meg az, ami tovább élő kortársai­nak; fegyvertelenül kellett elpusztulnia falangista gyilkosainak keze által. * A gyilkosságot követő több mint egy évtizeden át Spanyolország új urai hallgattak García Lorcáról. Könyvtárakból, levéltárakból eltüntették műveit és minden reá vonatkozó dokumentumot. A fa­laiig olyan légkört igyekezett teremteni, mintha García Lorca nem is élt volna. A hallgatással együtt járt az elhallgattatás. Drákói intéz­kedésekkel léptek fel azok ellen, akik szóba hozták a költő nevét, még inkább azok ellen, akik haláláról beszéltek vagy műveit titokban terjesztették. Különös helyzet alakult ki. Az egész haladó világ a század legnagyobb költői között emlegette Lorcát, csak éppen szü­lőhazájában vette körül nevét és művét a hallgatás köde. A 40-es évek végén azonban a Franco-rezsim is rákényszerült, hogy beszéljen róla. Halálával kapcsolatban kiagyalt, hazug történeteket eszeltek ki; a gyilkosok mosták kezeiket. Addig tiltott műveit sorra kiadták, drámáit színpadra vitték. Bekövetkezett az a pillanat is, amikor kísérletet tettek művének meghamisítására, a maguk szája íze szerinti értelmezésére. És hogy a perfiditás teljes legyen - a haladó világközvélemény felháborodása közben -, nemrégen bejelentették, hogy Madridban és Granadában szobrot emelnek Federico García Lorcának. A Le Figaro Littéraire című francia irodalmi újságból értesültem a hírről. A lap egyik munkatársa megkérdezte Marcelle Auclaire asszonyt, a kiváló Lorca-kutatót: - Mi a véleménye Francóék újabb perfiditásá­­ról? - Marcelle Auclaire szavaihoz nekünk sem lehet semmi kiegé­szítésünk:- Nem tudom, nevessek-e, vagy sírjak?! (1968)

Next