Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)

Művészetről - művészekről

kén húsz év óta nemegyszer hallottam tőle. De ahogy most előadja - a legtöbb ez, amit verselőadóról mondani lehet olyan színeket, a humornak olyan elemeit érzékelteti, amelyek benne vannak ugyan a versben, de a vájtfülű olvasó számára is meglepetésként hatnak Major Tamás interpretálása nyomán. * Utolsó mondataimmal a jelenből hadd térjek vissza ismét a múltba. Midőn Major Tamás verselőadásait hallgatom, húsz esztendővel fiatalabbnak érzem magamat. És úgy fogom hallgatni mindig, mint valamikor - mondjuk - a Vigadó nagytermében, a Hont Ferenc szervezte rendezvényeken, ahol a dermedt némasággal tüntető tö­megek előtt felhangzott ajkán az értelem szava, a Petőfié: „Törjetek szét minden láncot, Majd lesz elég vasatok!” vagy a József Attiláé: „adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak,” És a következő sor nem hangozhatott el, de elhangzás nélkül a némaság is gyújtott, pirosra festette az arcokat, mivel mindenki tudta, hogy az el nem mondható sor így hangzik: „hogy mi ne legyünk német gyarmat.” (1961)

Next