Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)

Költészetünk és a nagyvilág

Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad ? A bari Petőfi-ünnepség közönségének soraiban nagy számmal voltak munkások, többségük dokkmunkás. A vers hallatára ki­pirult az olaszok arca, hátuk kiegyenesedett, kezük ökölbeszorult. Később hallottam, hogy jelszó lett körükben Petőfinek ez a verse; a száz évvel ezelőtt meghalt magyar költő szavai hatalmas erővé változtak át gondolkozásukban. Petőfi Sándor egykori követelése egybeesett az olasz tömegek mai követeléseinek egy részével, a de­mokratikus szabadságjogokért, a függetlenségért és a békéért vívott harcukban. Most, a Szocialisták olasz fordítását olvasva, elgondolkoztam afelett: - ha ilyen mozgósító hatása van olasz földön Petőfi sorainak, micsoda erővé változnak Olaszország munkásaiban annak a magyar költőnek a szavai, aki hasonló politikai körülmények között hívta harcba két-három évtizeddel ezelőtt a magyar munkásosztályt! Fe­lesleges minden magyarázó szó. Idézzünk néhány sort a versből és éljük bele magunkat az Appenini-félsziget tömegeinek világába: Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!... Nem sietünk, erősek vagyunk, rengeteg az elevenünk, halottunk, tanácsot állunk a dombon, melyre pincéből, bányából, kubikos gödörből feljutottunk -viszi az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat. (1960)

Next