Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)
Emlékek, emlékezések, naplójegyzetek
hoz viszonyítva, az egész mai irodalmunk iránt elégedetlenek... Úgy vélem, a mindenkori kortárs törvényszerű elégedetlensége ez. Hasonlóan vélekedtünk mi is ifjúkorunkban, amikor összehasonlítottuk az akkor alakuló, formálódó új irodalmat Adynak és nemzedékének alkotásaival. De miként a mi elégedetlenségünket megcáfolta az idő, hasonlóan lesz az utókor az elmúlt két évtized költészetével, irodalmával, a mai magyar irodalommal is. A költészet napján felsorakozó öregek mellett - akik jóval a felszabadulás előtt kezdték pályájukat - egymást követve, zárt sorokban a nyomukba léptek már fiatalabb költők és írók s mind kiteljesedőbb arcvonásokat hordozó műveket hoztak létre, hagytak már maguk mögött. A mi világunkat fejezik ki, egyéniségük sajátosságai, s a tehetségük adta írói módszerekkel. Ők azok - és azok is, akik talán még az egyetem padjaiban ülnek -, akikről a mai fiatalok harmincnegyven esztendővel ezután, túl a 2000. esztendőn, úgy fognak majd beszélni, mint ahogy én szólok mostanában klasszikussá nőtt kortársaimról és barátaimról. (1965) 21 Örökség és örökösök