Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)

Művészetről - művészekről

guk líraisága folytán kivétel nélkül a modell és az ábrázoló művész viszonyát is tükrözik. És ez vonatkozik persze az éremművészetben megmintázott személyekre is. Az „Oly korban éltem... ” című, Rad­nóti ihletésű sorozatban például ugyanúgy kifejeződik az a kor, melyben a költő élt, s az is, amiben mi, illetőleg a szobrász él és alkot. E kettőséget - ami nem csökkenti, hanem fokozza a meg­mintázott egyéniség hiteles vonásait - ugyanígy vizsgálhatnék a Joliot Curie arcképen, a Chopinén, a Madáchén, a Cézanne portrén, s a többieken. Nem tudom megállni, hogy egy pillanatra ne időzzek el a művész két legutóbbi szobránál, a József Attiláénál és a Petőfié­nél. A szocialista és a plebejus forradalmár valósághű arcképei ezek. Portrék és a kifejező eszközök, valamint a bennük megnyilatkozó mondanivaló tekintetében nincsen rajtuk semmi sablonos. És meny­nyire rokon ihletésű a két alkotás! Nem hinném, hogy belemagya­­rázást tartalmaznának szavaim, amikor azt mondom: - Két gondol­kozót is ábrázolnak ezek a szobrok; a gondolkozót, az út, a fejlődés, az előrehaladás ellentmondásain, nehézségein tépelődő embert. És ugyanekkor kifejezik ezt is - költő szavaival szólva: - „És vissza nem foly az időnek árja,...” Mindig lényegre találó művészet ez. Közéleti funkciót betöltő alkotások Konyorcsik művei. Akár portrét készít, s ezáltal eszmény­képet formál, akár kisplasztikát vagy plakettet, és nem másként, midőn köztéri szobrot mintáz, például egy új lakótelep számára. Még csak annyit: ma, amikor a komplikáltság - igen gyakran ál­­komplikáltság - a divat, ő a komplikált mondanivalót is képes egyszerűen kifejezni. Művészetének ereje a legnehezebben megköze­líthető erőforrásban rejlik, az egyszerűségben. Hiszem és tudom, az idő őt igazolja! (1972)

Next