Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)

Emlékek, emlékezések, naplójegyzetek

Egy héttel ezelőtt lehetett. Öten voltak nálam, fiúk, lányok vegye­sen. Az egyik a régi népkönyvekről készül dolgozatot írni, a másik a kuruckori költészet stílussajátosságairól, a harmadik Radnóti Mik­lósnak az antik költészetből készült fordításairól, a negyedik az asz­­szony, a nő problematikáját óhajtja kutatni a régi irodalomban, az ötödik a spanyol és a magyar irodalomnak egy bizonyos korszakban való fejlődési rokonságát vizsgálja. A készülő dolgozatokkal kap­csolatos szakszerű megbeszélésekhez - ahogy ez már lenni szokott - most is kapcsolódott a közelmúlt. Nem hajánál fogva előrángatva, hanem szükségszerűen, a régi és az új irodalomtörténet törvényszerű összefüggéseinek folyományaként. A törvényszerűen felmerült össze­függések megtárgyalása nyomán azonban következtek a kérdések, a kortárshoz, a klasszikussá vált hajdani élők személyes ismerőséhez, barátjához. Nem is tudom már, hogyan, először az került szóba, hogy József Attilának ez volt a kedves dala: Esik az eső, Azik a mező, Hull a fa levele, Érik a szőlő, Hajlik a vessző, Fodros a levele, Két szegény legény, Szántani menne, De nincsen kenyere... Egy felejthetetlen epizód azután Móricz Zsigmondról, amely be­levilágít a nagy író műhelyébe is. Fiatal gyakornok voltam az Orszá­gos Széchényi Könyvtárban. Móricz Zsigmond jött be. Arra kért, kerestessek ki neki néhány könyvet a pápaság történetéről. Tíz perc sem telt el, az egyik hivatalsegéd vagy hatvan-nyolcvan kötetet sora­koztatott egy elkülönített asztalra. Móricz a könyvsor láttán huncut­­kásan mosolygott. Leült az asztalhoz, s találomra kézbe vett egy kö­tetet. A találomra kézbe vett könyvet kinyitotta valahol a közepe 318

Next