Tóth Béla (szerk.): A magyar anekdotakincs (Budapest, 1957)
„Herunter mit der nase!”
Balla Zoltán, a legvadabb, legszebb és legkedvesebb fiúk egyike (Zádor néven mint színész halt meg Kolozsvárott) a pótharaszti magyar Falknak a fia, ahány ócska köcsögkalapot csak előkeríthetett cilinderviselő öreg urak s egynéhány vén zsidó padlásáról, asszonyok spárzából (ahol tojást tartottak a köcsögkalapban) — mind előteremtette, s azokban az ütöttvert köcsögökben jártuk az utcákat, s mentünk előadásra. Az első óra Arany Jánosé volt. Balla Zoltán a körülbelül huszonkét cilindert az ajtóval szemben levő ablakban úgy nyomkodta egymásba, hogy oszlopul állottak meg. A közelálló Arany odalépé s nézi. De mert nem értette meg, miféle alkotmány az ott, megérintette, amire a keservesen összerótt kalap-oszlop csúfosan eldőlt és szerte gurult. De az egész nyolcadik osztály is a nagy nevetéstől. Arany is a katedra-asztalnak a szélébe kapaszkodott, úgy nevetett. (Ritkán esett meg rajta.) — No — mondás, a tréfa jó. Még jobb, ha példázat, ha az osztrák hatalom eldőltét jelenti. Elvárja tőlünk, folytatta aztán, hogy amit mondott, nemcsak az iskola, de az osztály falán túl se terjedjen. Nem is terjedt, híven hallgattunk, legalább újságban ki nem írták; én is most említem írásban legelőször. Ágai Adolf közlése. „HERUNTER MIT DER NASE!”1 Az emigráció alatt Pulszky Ferenc Olaszországban dudásnak öltözve bujdosott városról városra. Karbonári köpönyegével és előrenyomuló, a rendesnél jóval nagyobb orrával pompás olasz típus volt. Orra igen jellemző vonást adott arcának; ha karikatúrákat rajzoltak róla, mindig az orra volt a humor központja. Le az orral!