Váci Mihály: A zsezse-madár. Tanulmányok, cikkek, vallomások 1960-64 (Budapest, 1964)
Értelmes éneket
jobban tetszik ha világunk erőteljes követelésű problémáinak áramára mernénk bízni magunkat. Mert mik teremtik az áramlatokat, a jelentős irodalmi forradalmakat vagy korszakokat? Egy nép, ország, történelmi helyzetének hirtelen változása, s az abból eredő életérzések, hangulatok, eszmék és sorsok rajzai. Mindez nálunk is megadatott. Rajtunk múlik, hogy mindennek irodalmi vetületével fel tudjuk-e hívni a világ figyelmét (már arra, ami mindebből egyetemes érdekű). A nagy népek vagy a történelmi szerephez jutó népek, osztályok írói sohasem figyelik az „áramlatokat”. Nemzeti sorsuk azzal a biztonsággal és öntudattal tölti el őket, hogy amit írnak, az lényeges, korszerű, modern, mert nemzeti, társadalmi létüket fejezi ki. Petőfi nem a korabeli irodalmi „áramlatokat”, hanem a kor igazi nagy áramát - a forradalmak eszméit tanulmányozta. Csak aki nem biztos az igazában - mert nincs neki -, az kapkod fűhöz-fához, hogy (bizonytalan közérzetét más sikerekkel élesztgesse, igazolja. Társadalmi világunkra, belső mozgalmainkra hallgatva, figyelve már nemegyszer megelőztük a világot, vagy legalább az elsők közé kerültünk korszerű magatartásban és művészetben, gondolkodásban. Petőfi a magyar forradalomból fakadt, és a világforradalomról kiáltott költészetével, József Attila a hazai körülményekből megérzett, a világra törő fasizmust előrejelző szorongásaival. A kizárólag csak áramlatokat másolgató, próbálgató, utánozgató törekvéseknek még itthon sem sikerült elsővé válni. Hogy lettek volna elsők a világban? 145