Váci Mihály: A zsezse-madár. Tanulmányok, cikkek, vallomások 1960-64 (Budapest, 1964)
Új barázdák
Láttam e gyerekek életét. Iskolámban annak idején minden évben legalább tíz-tizenöt ilyen gyereket tanítottam. Kemény, vastag rabruhaszerű ceig öltönyeikből, ha a padban föléjük hajoltam, csakúgy dőlt a bűz, a pára, mert az istállóban aludtak vagy a pitvar vackain. Ha magyarázólag felemeltem a kezem, már ijedt kutyaként kapták el fejüket az örökös veréstől beléjük idegzett félelemmel. Ki látta, mikor a lelenci gyerektől megszökik a tehén a lucernatáblába? A kis kölyök bőgve fut utána. Nem engedi el a kötelet, bár az a tenyerét véresre horzsolja. Tudja, agyonverik, ha a tehén a lucernától felfúvódik. Ordít, bőg a szerencsétlen, a tehén pedig húzza maga után a tarlón. Gyerekkoromban a szomszédban volt egy hétéves pesti fiú, akit a szülei menhelybe adtak. A nevelőszülők minden este félholtra verték a gyereket. Mi, többiek előbb mulattunk ezen, hetekkel később már hisztérikus sírással riadtunk fel éjszakai álmunkból, annyira, hogy végül szüléink feljelentették a két gyermekkínzót. Nem felejtem el, ahogy ez a kis kölyök a hordók közé leguggolva üvöltött és nyüszített a csapkodó szíj és a rúgások alatt. Nem hiszem, hogy az értelem regenerálhatja önmagában azokat a sérüléseket, amelyeket az ilyen állati félelmek gyermekkorban okoznak. Ha ilyen tényeket alaposabban megvizsgálnánk, kiderülne, mint ahogy József Attila verseiben mindenütt nyomon követhető, hogy József Attila későbbi, „általános örök-emberi és egyetemes” szenvedései mennyire nem „misztikusak és örök-emberiek”, de pokolbélien társadalmi eredetűek, már gyermekkorban a proletariátus rugdaltságának, megkínzottságának következményei voltak. Móricz, aki végiggyalogolta ezt a tájat, és aki Csibe sorsát végigkövette, érti teljes jelentőségében, miként kötötte II