Váci Mihály: A zsezse-madár. Tanulmányok, cikkek, vallomások 1960-64 (Budapest, 1964)
Új barázdák
szemlélet lebecsüli azt a tényt, hogy József Attila költészetének kialakításában alapvető szerepe volt a proletariátussal való ikertestvéri közelségű örökös rokonságnak. Az igazság akkor lesz teljes, ha a párizsi tartózkodásra és a szocializmussal való megismerkedésre vonatkozóan figyelembe veszszük Hont Ferenc sorait. „Hogy lehet, hogy mégis részt vettünk ebben a gyökeresen kispolgári forradalmiaskodásban? Hogyan lehet, hogy nem ismertük fel mindjárt: nemcsak egyes emberekkel, nézetekkel, törekvésekkel állunk szemben, hanem az egész avantgardista mozgalom lényegében ellentétes a munkásmozgalom céljával, azokkal az elvekkel és feladatokkal, amelyekben életünk tartalmát és értelmét ismertük fel.” - ,,. . . marxizmus címén a legkülönfélébb elméleteket terjesztették a párizsi könyvkiadók. Különösen a filozófia, a művészet tárgyköréből. Ez a tájékozatlanság volt egyik oka, hogy nemcsak mi, fiatalok, de nálunk sokkal érettebb és tapasztaltabb kommunisták is bizonyos ideig együtt meneteltek az avantgardistákkal. Mi óvott meg mégis attól, hogy véglegesen rabul ejtsen bennünket a kispolgári avantgardizmus veszedelmes hálója? A hűség a munkásosztályhoz.” Ha e sorokat elfogadjuk, nehéz azt állítani, hogy József Attilának Párizsban „alakult ki a szocializmusa, ízlése és költői egyénisége”. Hiszen Cserépfalvi szerint is az egyik emigráns újság azt írta róla (József Attiláról), hogy „talán egyedül ő fejezi ki azt, ami a magyar munkásosztály lelkében végbemegy”. 1926-ban! Nos hát azt, ami a magyar munkásosztály lelkében végbement, azt József Attila nem Párizsban élte át, ismerte meg és látta be, hanem még nyilván előtte, itthon, hiszen verseit, melyekből az az újság azt a következtetést levonta, itt-13