Váci Mihály: A zsezse-madár. Tanulmányok, cikkek, vallomások 1960-64 (Budapest, 1964)
Új barázdák
az emberi szenvedés, az emberi lét dilemmáinak minden lehetséges kombinációját átélték. Az emberiség egy évszázada vált igazán egységes mozdulású, igényű egyetemes történelmi jelenséggé azzal, hogy az addig szétmorzsolt részecskék ellentétes érdekei helyett az elnyomásra vetettek nagy többségével, egységes szenvedésű, igényű, szükségletű és egyjövőjű tömegeivel kezdte azonosítani önmagát. Ez a szó „emberiség” - száz éve mondható ki és hangzik hitelesen, mióta ez a faj önmagát azokban látta megtestesülni, akik benne a többséget alkotják, és a lényeget, léte fenntartását képviselik, jelentik. Az emberiség fogalmának egyetemessége nem képzelhető el csak a lényegi többséget képviselők jelentőségének, szerepének a történelemben való kiteljesedésében. József Attila egyetemességéig így jutunk el, és így jut el József Attila az emberi egyetemességig. Egyetemessége okait ne csupán a bécsi vagy a párizsi, vagy akármilyen szellemi, művészi élet, baráti kapcsolatok hatásaiban keressük, ne valamilyen társadalom fölötti, valóságtól elvonatkoztatott, pusztán artisztikus jelenségnek, pusztán a nagy humanisták szellemével rokon magatartásnak tekintsük. Egyetemessége és humanizmusa szélesebben öleli át a társadalmat, mélyebbről nő fel, és magasabbra emelkedik az öszszes társadalmi osztályok, rétegek érdekeinek megértésében, átélésében ée vállalásában. Mert átélte a legnyomorultabb osztályok csigolyaroppantó és önérzetirtó ájulatát, azért tudta vállalni minden osztály, az emberiség szenvedéseit, érdekeit, még vétkeit is. Nyugtasd, a gazdagok riadt kis lelkét — lesz majd kegyelem. Forrást kutat - nem vért itat a szabadság s a szerelem. 21