Váci Mihály: A zsezse-madár. Tanulmányok, cikkek, vallomások 1960-64 (Budapest, 1964)

Új barázdák

De látjuk - Benjámin, a kommunista költő egyik ilyen úton sem találja meg költészete levegőjét, éltető világát. Számára sem az idill, sem a természet, a merengés örömei, a szelíd apró dolgok dédelgetése, formai játékok, groteszk álarcok és álruhák, beteges, halált vágyó életérzések nem jelenthetik költészete célját. Igazi költői erejére ott lel újra, ahol célját, hitét, élet­erejét is visszanyeri, és ahol nem elfordul, hanem ahol szem­befordul a még birkóztató aggodalmakkal, küzdelemre kö­vetelőén hívó kérdésekkel, ahol osztálya, népe vagy saját sorsa átfogó igényű megfogalmazására vállalkozik. Ezekben a költeményekben válnak költői eszközei a rá jellemző meg­rázó erejűvé, a kifejezésben a bölcs férfi kiérlelt szenvedé­lyeinek tüzét akkumulálják. E menekülést jelző körülmények között már az első idő­szakban fölcsendül az eszmélet legelső tiszta szava József Attilához szóló fogadalmában: Mit önzetlen hagytál, őrzöm én azt, (József Attila fejfája) És rögtön ezután a legyőzhetetlen ember újrakezdése, de már az értelem felelősségével: Ésszel is élj eztán, ne csak kezeddel alkoss, ba már ily szégyenben maradtál! Elrontották? Ember vagy. Újra kezdd el - de most az alapnál. Benjámin újra megindul a közösséghez vivő úton a Ke­zességben, majd a dacot a felemelkedés vágyává oldja a 66

Next