Vadas József: A konstruktőr. Kassák Lajos képzőművészeti munkássága (Budapest, 1979)
Éljünk a mi időnkben
hangsúlyt, mondtam, tartalmában nehezebben ellenőrizhető, mint az irodalom".2 A törekvés sikerrel járt: a képzőművészetet pártfogoló Kassákból néhány év múlva aktív képzőművész válik. Ez az aktív képzőművész ébred rá majd 1926-ban, hogy megint változtatni kell a taktikán. Az 1 925-ben Bécsben megszűnt Ma utóda, a már Budapesten szerkesztett Dokumentum közömbös fogadtatása néhány hónap alatt ráébreszti: az ellenforradalmi Magyarországon sem közönsége, sem művelője, sem pártfogója nem volt már a modernizmusnak. Ezért hozza létre a Munkát, amelynek 1928. szeptemberi Bevezetőjében így vall az új helyzet megkövetelte új módszerekről: „egy új fejlődés kezdeti stádiumába érkeztünk el"3, amelyben elsősorban a fiatal munkásoknak és értelmiségieknek kell műveltséget adni. Hogy a mozgalomnak káderei legyenek. S ez még korántsem az utolsó fordulat Kassák pályáján. A politikailag egyre nehezebb időkben ismét az irodalom kap hangsúlyt életművében. Szervezett összefogásról nem lehet szó a fasizálódó Magyarországon; marad tehát az emlékező-emlékeztető regényírás, illetve a bukolikus költészet. A festészet, legalábbis a Kassák-féle, a környezet átalakítására szolgáló festészet teljesen visszaszorul. Egyfajta egyetemes értékmentés foglalja el az avantgarde-koncepció helyét; egy sokféle minőséget értékelő ember lép annak a Kassáknak a helyébe, aki korábban rímes verset még József Attilától sem közölt, aki kizárólag a konstruktivizmus esztétikai normái szerint ítélkezett. Hogy példát mondjak: a Derkovitsot bíráló Kassák elfogadja a sem magatartásban, sem formavilágban nem forradalmi neoklasszicizmus mestereit, például Pátzay Pált. Érezve és érzékeltetve: a sötét idő összefogást követel minden embertől. Ez a népfrontos program élteti rövid ideig a felszabadulás után is. Az élet normalizálódásával azonban megint a régi Kassák támad fel. Nem a költő, nem elsősorban a költő, aki történetesen magánéletéről, a közelítő öregséget megszépítő eseményekről ad hírt, nem a festő, nem elsősorban a festő, akinek rébuszokba kellene rajzolnia a mondandóját. Hiszen a koalíciós idők nem magánélet-lírát követeltek, hanem közösségi munkát: különösen a Művészeti Tanács vezetésében tevékenykedő Kassáktól. Annál inkább, mivel ez a korszak a késhegyig menő éles viták korszaka volt; kemény, elvi és személyeskedő disputák zajlottak. Kassák tehát megint lapot szerkeszt (Alkotás, Kortárs), világos és céltudatos programmal indul harcba; folytatja a küzdelmet ott, ahol 1919-ben abbahagyta. Nem sokáig folytathatja. 1949-ben távoznia kell a kulturális életből. Amikor a légkör tisztultával visszatér, tekintélye megnő, sőt, egyre nő az új nemzedékek, a fiatalok előtt. Életének utolsó húsz évében, a szocialista Magyarországon már nem indított mozgalmat és nem szerkesztett 9 folyóiratot.