Vadas József: A konstruktőr. Kassák Lajos képzőművészeti munkássága (Budapest, 1979)

"a költő… bátran elmehet szivarvégszedőnek"

nyilvánul meg. Egész költészete átalakul, képalkotási módszere, még rit­mikája is megváltozik. Joggal írja a számozott versek első darabjában, hogy ez „a könyvem első nekiszaladás az új Kassák felé". Kassáknak az építés eszméjétől áthatott, aktivista indulatú, de expresszionista nyelvezetű lírája fokozatosan áthangolódik. 1921 körül ilyen verseket ír: Tristan Tzara már évek előtt megírta: a madarak kakáinak a polgárok fejére különben is csak a költők mondhatják ki az igazságot én rokonuk vagyok a költőknek de egyidőben ásó és emelődaru is vagyok s most nézzétek meg Jakoska szemeit a szemeimben Mintha Kassák egyre inkább Tzara tanácsa szerint dolgoznék, amelyet A gyenge és keserű szerelemről szóló kiáltvány így összegzett: „Vegyetek egy újságot. Vegyetek egy ollót. Válasszatok ki az újságból egy olyan hosszú cikket, amilyen hosszúnak a költeményt szánjátok. Vágjátok ki a cikket. Gondosan vágjátok ki a cikk szavait és tegyétek bele egy zacskóba. Gyengéden rázzátok össze. Egymásután húzzátok ki a szavakat és olyan sorrendben rakjátok le, amilyenben előjöttek. Lelkiismeretesen másoljátok le őket."116 Kassák költészete a húszas évek elején fokozato­san szétesik; egyre inkább dadaistává váló és egyre inkább szeszélyes versépítő módszeréről József Attila mond majd szigorú kritikát egy évtized múlva. Kassák tehát elfogult - elfogult lehet - annyiban, hogy artikulátlan indulatkitöréseit is versnek tartja. Annak a felismerésnek a jegyében, amelyet József Attila így fogalmazott meg: a vers minden eleme archimédeszi pont. Nincsenek benne kihagyható vagy mellékes szavak. De bennünket nem a költő érdekel; pontosabban: csak annyiban érdekel a költői teljesítmény, amennyiben nem versként is közvetítik Kassák élet­érzését. El kell tehát hinnünk a visszaemlékező Kassáknak, mert a korabeli versekből is kiolvasható: egyedül maradt a fájdalmával. így ír a kint töl­tött első év végén a 6 című - számú versben: 1920. december harmincegyet élünk a fejünk reménytelenül vonít combunkra nyomott pénztárcánkban ki tudná felmérni jól táplált fájdalmunkat zsidók sárga foltja beleesett a pápa teás findzsájába s most még nehezebb lesz nyelvünk alól kiszedni az enyvtáblákat egyedül a rózsavíz vagy a levágott ökrök segíthetnének de ők mélyen alszanak az áruházak pénztárkönyveiben ó de mindez mit is jelent a mi érző keblünknek 83

Next