Várkonyi Zsuzsa, F.: Már százszor megmondtam… (Budapest, 1986)
„маг százszor megmondtam... - nangziK el százszor nap mint nap majd minden családban. Vajon mi az oka annak, hogy a „megmondással” akkor is újra meg újra megpróbálkozunk, ha nyilvánvaló, hogy hasztalan? Ennek megértéséhez segít hozzá az a sok tapasztalat, ami a világ különböző tájain dolgozó, gyakorló pszichológusok megfigyeléseiből épül lassacskán rendszerré. A legfontosabb következtetések helyességét bárki ellenőrizheti. Lényegük az, hogy közléseinknek háttérüzenetük is van: szándékot, indulatot, érzelmet rejtenek, amit a másik fél - már a kisgyerek is - pontosan érzékel, de mindaddig csak ugyanilyen kendőzött - indulatban, cselekvésben megnyilvánuló - formában ad rá választ, amíg ő maga nem kap nyílt, szavakban megfogalmazott „eligazítást” - éspedig nem a tennivalóiról, hanem az indulatokról, igényekről. A pszichológusi tapasztalat szerint azonban minden ép értelmű, egészséges személyiségű ember megtanítható saját érzelmei és eddig rejtett, nem vállalt szándékai felismerésére, *izására és egyenes közlésére. Ehhez kíván gyakorlati vújtani a szerző a modern szociálpszichológia, ciókutatás és pszichiátria módszereinek einek alkotó felhasználásával.