Várnai Péter (szerk.): Miért szép századunk operája? (Budapest, 1979)
Várnai Péter: Szokolay Sándor: Vérnász
NÉPISÉG ÉS MODERNSÉG A XX. század első felében Európa-, sőt világszerte különös irányzat lép a színre a művészetek szinte minden ágában. Ez az irányzat integráns része a század általános szellemi megújhodásának, sőt egyes mesterek és egyes művészeti ágak esetében éppen ez az irányzat éri el a század első felének legszebb és legmerészebb művészeti eredményeit. A modern kifejezési eszközök és a népi kultúra összekapcsolására gondolunk. Arra a tendenciára, amely az idejét múlt és tartalmát veszített romantika után nem akar „új bort tölteni a régi tömlőkbe”, de amely ugyanakkor nem elégszik meg a különböző izmusok másolásával sem. Hogy mindent elölről kezdjen, odafordul a népi kultúrák legmélyéhez, az igazi népi művészethez, és ezzel a friss, életerős anyaggal ötvözi össze az izmusok által létrehozott új kifejezőeszközöket. Ezt tapasztaljuk a zenében, a különböző foklorisztikus stílusok kibontakozásánál: mindenekelőtt Magyarország két nagy mestere, Bartók Béla és Kodály Zoltán alkotásaiban, valamint Sztravinszkij korai műveiben, de ugyanígy ez a tendencia határozza meg a spanyol Manuel de Falla, az olasz Gianfrancesco Malipiero és Alfredo Casella, az angol Ralph Vaughan Williams művészetét, majd számos szovjet zeneszerzőét is. De mint mondtuk, nemcsak a zenében fedezhető fel ez az irányzat. Ide tartozik Marc Chagall és Pablo Picasso festészete (utóbbinál csak egyes korszakaiban), az irodalomban József Attila, hogy csak néhány példát említsünk. És idevág mind a lírában, mind a drámában századunk egyik legnagyobb költőjének, Federico García Lorcának életműve is. S ha tágítani akarjuk a kört: tulajdonképpen ezt az irányzatot képviselik mindazok a képzőművészeti törekvések is, amelyek a primitív népek művészetéhez fordulnak ihletért. Miben áll ennek a folklorisztikus tendenciának lényege? Éppen Lorcától kaphatunk remekbe foglalt, tömör és kielégítő adalékot: „A költői kép mindig értelemátvitel. A nyelv alapja a kép, és népünk csodálatosan gazdag képekben. »Szárnypihenőnek« nevezi az ereszt. Nagyszerű kép. Egy süteményt »égi szalonnának« mond. Egy másikat meg »apácasóhajnak«. Ezek ugyancsak kedves képek, és egyúttal nagyon találóak is. A kupolát »fél narancsnak« nevezi - ez is kép - és így tovább a végtelenségig. 439