Várnai Péter (szerk.): Miért szép századunk operája? (Budapest, 1979)

Várnai Péter: Szokolay Sándor: Vérnász

„cante jondo”-ról; népdalokat gyűjtött és dolgozott fel, szorosan együttműködve Manuel de Faliával, akit írásaiban szeretett mesterének nevez. Néhány színművéhez ő maga írta a kísérőzenét is. Másrészt korunkban bontakozik ki a kölcsönhatás másik összetevője: Lorca hatása a komponistákra. A költő irodalmi felfedezése néhány év múlva meghozta első meg­zenésítéseit is. Mindenekelőtt a drámákból keletkeztek operák, illetve balettok. A Don Perlimplinböl Wolfgang Fortner írt operát és Luigi Nono balettot. (Nono egyébként is több Lorca-költeményt zenésített meg, egész ciklust írt a költő emlékére.) A Bernarda Álba háza több balettnak lett ihletője, és a Vérnász eddig három opera­feldolgozást ért meg: Alberto Ginastera argentin zeneszerző, a német Fortner és a magyar Szokolay Sándor választotta szövegkönyvül. Az operákon kívül igen sokan zenésítettek meg lírai Lorca-verseket. Pedig milyen nehéz Lorca verseire vagy drámáira zenét írni! Az ő költészete is ugyanazt a buktatót rejti magában a megzenésítés szempontjából, mint a magyar irodalomban József Attila vagy Weöres Sándor költészete. Mindhármójukat a vers tökéletes zeneisége jellemzi többek között. Említettük, hogy Lorca strófaformái, versszerkezetei levezethetők a spanyol népdalból. Idézzük Tolnai Gábor Lorca­­tanulmányát: „Az egész spanyol irodalom, a régi is - gondoljunk csak a klasszikus spanyol drámára - zenei versformákban kristályosodott ki; zenei versformák alakí­tották ki például a spanyol dráma jellegzetes dikcióit. García Lorca költészete zenei­ségében is a spanyol irodalmi múlt örököse... ritmikájában, hangjában és hangulatá­ban ott él a litánia, a népi sirató, a haláltánc és a népi kórusok világa, de átszövi hang­ját a gitár rezdülése, kemény ritmusa is.” * Az ilyenfajta költészet látszólag kívánja a muzsikát. Ám zeneszerző legyen a talpán, aki az önmagában is muzsikáló versekre adekvát zenét tud írni, aki zenéjében ugyan­azt és mégis mást, azonosat, de a maga nemében többet tud adni a versnél. Ezért van az, hogy e költők - s vegyük hozzá Verlaine-t és több francia kortársát - verseit oly sokan zenésítik meg, de oly kevés köztük az igazán sikerült. * F. G. Lorca: Toreádor-sirató. Válogatott költemények és színmüvek. Európa, Budapest 1957. 19-20. 1. 443

Next