Vígh Árpád: Retorika és történelem (Budapest, 1981)

Vígh Árpád RETORIKA ÉS TÖRTÉNELEM A retorika jelenkori reneszánszát többek között az segítette elő, hogy maga a retorika fogalma sem tisztázott dolog. Szónoklattan? Beszédtechnika? Műfajelmélet? Az irodalmi szöveg tudománya? Közös nevezőre hoz­ható-e a számos értelmezés, irányzat, is­kola? A szerző a magyar retorikatörténet modellje révén keresi a választ, műve tehát a magyar retorika története is a XVIII. század utolsó éveitől napjainkig. A retorikák végte­len változatosságában, tartalmi és módszer­beli sokféleségében a rendező elvet keresi. Az igazi probléma a két nagy retorikai is­kola - a logikai szempontú, meggyőzésre irányuló retorika és a nyelvészeti vagy eszté­tikai szempontú, a szép kifejezésre irányuló - közös nevezőre hozása volt. A szerző saját, úttörő munkáját szerényen egy Pascal mottó­val jellemzi: „ne mondják azt, hogy én sem­mit sem csináltam: az anyag elrendezése új. A labdajátékban ugyanazt a labdát üti egyik is, másik is, de az egyik jobban helyezi.” GONDOLAT

Next