Wehner Tibor: Köztéri szobraink (Budapest, 1986)
"A halottak élén"
Attiláét viszont még napjainkban is joggal hiányolhatjuk, pedig szobrára már 1947-ben pályázatot hirdetett a Művészeti Tanács, pedig Rózsa Gyula még 1974-ben is reménykedett: nincs még méltó József Attila-szobrunk, de lehet (63.). A veszprémi Szabadság téren 1951- ben leplezték le Tar István József Attiláját, amely mértéktartó - ám átütő erő nélküli, már-már semleges - megjelenésének köszönhetően 1957-ben is időszerűnek bizonyult: ekkor Makó városa fogadta be a mű egyik változatát. A budapesti József Attila térre 1952- ben állított költóalak - Beck András alkotása - az öntudatos, dacos, indulatos és intellektuális jellemvonásokból összegyúrt múvésztípust jeleníti meg. A testhelyzet, a gesztusok hosszú évtizedekig ismétlődnek majd a József Attilát vagy mást idéző szobrokon, más célzatú monumentumokon: a lábak széles terpesze biztonságot, szilárdságot sugároz, az ökölbe szorított bal kéz az erőt és a leszámolást hivatott kifejezni, a felemelt jobb a tanító-magyarázó-figyelmeztető kéztartással a vát' szi szerep bizonygatása, s a távolba szegezett tekintet a szebb jövőbe vetett hit, a bizakodás brosúraszerű kinyilatkoztatása. Tar Istvánhoz és Beck Andráshoz hasonlóan kevés sikerrel birkózott meg József Attila alakjával Varga Imre is: ezt az 1964-ben Szegeden köztérre került, az egykor itt diákoskodott, de az egyetemről eltanácsolt költőt megjelenítő alkotás bizonyítja. A napjainkban József Attila nevét viselő egyetem központi épülete előtti tér sarkában megbújó mű a korábbi próbálkozások direkt hős-típusánál árnyaltabb figurát állít elénk, ám a csípőre tett kézzel, töprengve maga elé tekintő szegedi József Attila-szoborról ennél többet, jobbat nem mondhatunk. Az igazi nagy kudarc 1980-ig váratott magára. „Magyar köztéri centrumban", Budapest központjában, a Parlament mellett ekkor avatták fel az ország és a főváros József Attilaemlékmúvét, Marton László alkotását. A rakodópart fölé telepített mű-rakodópart íelső kövén üldögélő költő megformálásáról és az együttes — kis domb, a lépcsőn heverő kabát, balra idézet felirata — kisszerű illusztrativizmusáról tanulságos lenne Rózsa Gyulának azt az értőn és objektív tárgyilagossággal elemző eszmefuttatását idézni — az első mondattól az utolsóig — amely a Kritika című folyóirat 1981. évi júliusi számában látott napvilágot (64.). A terjedelmi korlátok szorítása miatt elégedjünk most meg néhány passzussal: „Egy közismert József Attila-fényképet bronzba öntöttek, kőre raktak, s a bronzfigura ül a közhelyek áradatában. ...József Attilával bizonyosan ezt az egyet nem szabad csinálni: karakter nélkülivé bagatellizálni... A figura mellkasán, a vélhető ing mögött az öklömnyi űr... maga a plasztikai komikum, az ügyetlen kezű szobrászi nevetségesség. A kifűzött cipő pedig, s benne az élettelen bronzláb közönséges. Annak a költőnek a szobrában, aki a világ legsalakosabb dolgait úgy tudta versbe foglalni, hogy egyszerre maradtak felrázóan salakosak, s röppentek a legtündéribb költészet magasába." (65.) Mindenképpen elgondolkoztató: miért és hogyan kerülhetett Marton László ügyetlen köztéri közhelygyűjteménye - Rózsa Gyula meghatározása szerint: „a mindenkori köztéri kompromisszum emlékműve" — József Attila címen Budapest központi terére? Költőink, íróink világát még nem hagyhatjuk el; áttekintésünk csonka maradna Janus Pannonius pécsi, Szabó Lőrinc debreceni, Madách Imre salgótarjáni és budapesti, Babits Mihály szekszárdi portrészobrának említése nélkül. Szólnunk kell ezekről a művekről, mert Borsos Miklós a pécsi Barbakán kertjében nemesen egyszerű, zárt formarendszerbe komponált, a klasszikus tradíciókhoz erős szálakkal kötődő, ugyanakkor mégis korszerű szemléletű alkotással állított emléket a város egykori püspökének, a humanista költő Janus Pannoniusnak. Az alacsony posztamensen álló reverendás, válláról aláhulló köpenyben ábrázolt alak az arcot árnyékoló, széles karimájú kalap alól oldalra néz. Mellén - összefont kezei alatt - könyvet tart. A művet bárhonnan szemléljük, megbontatlan forma tárul elénk: lágy hajlatokkal körülvett, tömbszerű alak. A kalappal árnyékolt szempár csak sejteti a tekintet 110