Whitney, Charles A.: A tejútrendszer felfedezése (Budapest, 1978)
A csillagászat az egyik legősibb tudomány. Már évezredekkel ezelőtt megfigyelték elődeink a csillagokat az égen, észrevették a hold- és napfogyatkozásokat. Az idők folyamán azután a megfigyelések egyre pontosabbakká váltak, és egyre nagyobb távolságokra terjedtek ki. A csillagászok a kapott eredmények alapján hipotéziseket állítottak fel, elméleteket dolgoztak ki. Charles A. Whitney, a Harvard Egyetem csillagászatprofesszora művében nagy szakértelemmel, ugyanakkor szórakoztatóan vezeti végig olvasóját e tudomány fontosabb állomásain. Bemutatja, hogyan tárultak fel fokozatosan a világegyetem rejtélyei, s hogyan ismertük meg bolygónk helyét az univerzumban. Felidézi azoknak a nagy tudósoknak az életét, akiknek munkája mérföldkövet jelentett a csillagászat történetében, felsorolja érveiket, megfigyeléseiket, az ezekből levont következtetéseiket, s nem hagyja figyelmen kívül az intuíciónak a felfedezésekben játszott szerepét sem. Mintegy 2500 év csillagászatának történetét tekinti át az i. e. VI. században élt milétoszi Thalésztől napjainkig, a pulzárok, kvazárok, fekete lyukak felfedezéséig. A csillagászatnak a távcső felfedezése előtti korszakában Kopernikusz, Giordano Bruno, Tycho Brahe, Kepler munkássága a legjelentősebb. A csillagászati távcső felfedezése Galilei nevéhez fűződik. Ez az eszköz tette lehetővé Halley üstökös-megfigyeléseit, Messier és Mechain csillagkatalógusának összeállítását. A XVIII. század-