Zaslavsky, Claudia: Afrika számol (Budapest, 1984)

Ez a könyv az első — és az Afrika-kutatók körében álta­lános elismerést aratott — kí­sérlet, mely megpróbálja fel­tárni a matematikának az af­rikaiak életében betöltött sze­repét. A szerző a korábbi kutatások és saját, nem kis részben a helyszínen végzett vizsgálatai alapján erélyesen és ered­ményesen támadja és cáfolja az afrikai népek állítólagos — egyebek között a matema­tikában is kimutatni próbált — „primitívségéről” kialakult nézeteket. Kimutatja, hogy az afrikai életmód más — de korántsem alacsonyabb ren­dű — viszonyban áll a mate­matikával, mint az európai; az időszámítás például nem pusztán csillagászati jelensé­gek szerint van szabályozva, a geometrikus díszítőművé­szetben viszont ugyanolyan széles a minták típusának kö­re, mint az európai művészet­ben. Ez az afrikaiakra ragasz­tott „primitív” jelző szinte egyértelműen a gyarmatosító fehér ember értetlenségével, erőszakos szellemi és nem­csak szellemi térhódításával magyarázható, aminek követ­keztében például csak mos­tanában kezdenek újjáéledni a nagy figyelmet és nem is kis

Next