Zolnai Béla: Nyelv és hangulat. A nyelv akusztikája (Budapest, 1964)
Szilencium és hangosság
Alom-leány volt: egy fojtott sikoly. Ájulva hullt egy durva szó miatt. S robogtak a királyi udvaron Hajrázó, vad, bozontos férfiak. Nem vad bajszú, lármás, mokány nagyúr, Dalos, törékeny, halk fiú legyen ... Egy halk dalú és halk csókú legény ... (Szent Margit legendája) Ezzel szemben a forradalmiság aktivizmusában élő József Attila az emberi hangokon túli kozmikus hangosságok hallucinációiban gyönyörködik. Az egyént kozmikussá nagyítja azzal, hogy az egyén cselekményét kozmikus hangforrással helyettesíti: Nem én kiáltok, a Föld dübörög. (Nem én kiáltok) József Attilának a vers nem leírt szó, nem betűmilliók, amiket a „tenger ákombákoma” üzen Adynak, aki ódát írt a betűkről a fekete betűk ünnepén és aki megáldja a fekete betűket. József Attilának a szó természeti tünemény: Lelkem, részeg szavak örök-mogorva csősze, alkoholos szavak ködös pincéje torkán vad orgiát csapunk, dalolva, mint az orkán, (Bús énekhívás) A könyv hangos és belső hang inspirációjára készül, mint a Versek végére című szonett vallja: 261