Zolnai Béla: Nyelv és hangulat. A nyelv akusztikája (Budapest, 1964)

Szilencium és hangosság

Nemrég egy német kritikus, Karl August Horst hívta föl.a figyelmet Balzac hősének, a haldokolva lázadó Goriot-nak, a polgári Learnek, monológjára (Das Spektrum des modernen Romans, 1960, 30). Goriot, a lányaiban csalódott, önfeláldozó apa, halálos ágyán tartott „szónoklata” a regényben több lapon át folytatódik, és az író sorozatos fölkiáltó jellel és kérdőjellel dokumentálja, hogy itt valóban akusztikailag is Intenzív be­szédről van szó: ”Ha tudnák, mennyi gondoskodással vettek körül a házas­ságuk első hónapjaiban! (Oh! kegyetlen mártírságot szen­vedek!) Majdnem nyolcszázezer frankot adtam mindegyikük­nek ... Csúnya a világ. Tapasztaltam!... Megbűnhődtem azért a bűnömért, hogy nagyon szerettem őket... Igen! Az apák ilyen ostobák... Lányaim, lányaim, Anastasie, Del­phine! Látni akarom őket... És ha nem jönnek el? — is­mételte — az aggastyán zokogva. — Meghalok, meghalok egy dührohamban! Elfog a düh! Most, most magam előtt látom egész életemet. Becsaptak! Nem szeretnek, sohasem is szerettek!” A szépírókat, költőket a hangosság szempontjából is lehetne osztályozni. A hangosság életforma, magatartás. Komját Aladár, József Attila, Majakovszkij: a kiáltás költői. József Attila a hangosság bűvöletében él és a kényszerű csönd állapotából a forradalmi ordítást áhítozza: Es meghallottam egyszer én, hogy túl harcom vad zörején, akárha lent, akárha fönt a szegényé csupán a csönd. A köd, a csönd sosem ragyog, Én már ködből, csöndből vagyok. 272

Next