Zolnai Béla: Nyelv és hangulat. A nyelv akusztikája (Budapest, 1964)
Az alliteráció
érzelmi kapcsolatban levő szavakat — felhő, fáradt, fátylas — és ezeknek a jelentése átháramlik a többi csatlakozóra: az f szókezdet nem tűnik véletlennek, hanem szándékos fokozónak. Az utolsó sorban változik a szókezdet — kibomló konttyal — és a változás új, elevenebb hangulatot jelez, a tartalomváltozás aktív cselekvéstartalmának megfelelően. Radnótinak egy másik versében az alliteráló szavak találkozását tragikus jelentéskényszer hozza létre. A kerge kéz akusztikailag keményen cseng, de a két szó szokatlan együttléte mélyíti a tartalmat: Mit ér a szó két háború között, s mit érek én, a ritka és nehéz szavak tudósa, hogyha ostobán bombát szorongat minden kerge kéz! (őrizz és védj) Vannak Radnótinak játékos alliterációi is. Az Áhítat zsoltárai című töredéksorozat tele van tűzdelve cs-hanggal, mintha „változatok” akarna lenni a „cs-húron”; csókká, csodáló, csók, csattogó, csillagok, csókos, rácsókolom, csúcsos, karcsú, csókjaink, csendben, csipkésen... hogy csak az első harminc rövid sorból idézzünk. De a hang játék csúcsteljesítménye ez a csodálatos hat sor: Karcsú ujjaid között aranyló narancs az életünk régi kedve, mert valamikor mi együtt csodáltuk csurranó, csodás ligetek alján forró, színes madarak daloló fészekrakását. Az alliteráció olyan, mint a varázsvessző: hangokat fakaszt a színek és látomások szikláiból is. * Nézzük meg József Attila alliterációit is. József Attila a mondanivaló primátusát hirdette: 85