Zolnay Vilmos: Miért szép a szép (Budapest, 1962)
A művészi tükrözés eszközei
korból származó eszményített szerelemét. A debreceni Vénusz vaskos idomai persze a testi szerelmet is idézik, de nemcsak azt, hanem a nőt, mint dolgozó-társat, aki a mezőn is megállja a helyét. Ezeket a lényeges tartalmi különbségeket a forma testesíti meg. S mi most igazán csak a durváját mondhattuk el, hisz a finomabb részleteket a reprodukció sem adja vissza: Ha két antik Vénuszt állítanánk egymás mellé, az egyes művészek egyéni felfogás-különbségét is érzékelnék, s ha egyazon mestertől származó két szobrot, akkor pillanatnyi hangulatuk közöttit is. — Más forma — más tartalom. Ez persze nem jelenti azt, hogy számos formai elem élete nem bizonyult rendkívül tartósnak, és hordozott más és más versben merőben különböző tartalmat. A görög és latin költők használta időmértékes versformákat a mai költők is alkalmazzák, nemcsak műfordításaikban — ami magától értetődő —, hanem eredeti verseikben is. Például József Attilának Egy spanyol földmíves sírverse disztichonokban íródott. Franco tábornok besorolt ádáz katonának, nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy. Féltem — azért harcoltam a haddal a jog s a szabadság ellen írun falain. S így is elért a halál. Az első két sor — egy hexameter és egy pentameter — képlete a következő: J--- I X,— \ J. II wu I -í. --- I XUU I X1Z X— I X— I X II XUU I XUU I X Ovidius (római költő, i. e. 43—i. sz. 18.) szintén disztichonokban írta A szerelem művészete című művét. Kiragadunk belőle négy sort: 100