Zolnay Vilmos: Miért szép a szép (Budapest, 1962)
A műalkotás folyamata
ban pedig önmagát írta volna meg. A helyszínrajz valóban Szabadkára — Kosztolányi szülővárosára illik —, s lehetséges, hogy az elbeszélt események némelyike, ha nem is így, de megtörtént. Több-kevesebb utánjárással más regényeknél is kimutatható, hogy ezt vagy azt az alakot kiről mintázta, ezt vagy azt a történést honnan merítette az író. Gorkij regényeiben, másmás néven, gyakorta felbukkannak azok az emberek, akikről önéletrajzi művében is ír. A festők sokszor a természet után festenek, de ha emlékezetből dolgoznak is, felismerhető képeiken a valóságos táj vagy személy. Verseknél már nehezebb az irodalomtörténész dolga, gyakorta lehetetlen kideríteni, hogy egy kép vagy hasonlat honnan, a költő milyen élményéből került a versbe. De minden utánjárás nélkül is sejthető, hogy például József Attila: Ha a hold süt. . . című versébe saját gyermekkori élményéből kerültek ezek a sorok: „Kioson, kenyeret szel a konyha kövén / s majszolja riadtan a gyermek." Zenetudósok még azt is kibányásszák, hogy Wagnernek vagy Beethovennek egyik-másik motívuma milyen emlékükre vezethető vissza. Bizonyos, hogy a műalkotásokba a művész élet-élményei ömlenek bele, hogy tudatosan vagy tudattalanul elraktározott emlékanyag nélkül műalkotás nem születhet. Ilyesfajta, közönséges értelemben vett élménye, emléke mindenkinek van. S nem is kevés. Hiszen folyamatosan történik velünk valami, látunk, hallunk, érzékelünk — s cselekvéssel vagy más módon válaszolunk a bennünket ért hatásokra. Érzelmileg is reagálunk rájuk, sőt akarva-akaratlan gondolatilag is feldolgozzuk a tudatunkba került eseményeket: összefüggéseket fedezünk fel köztük, következtetéseket vonunk le belőlük, s így tapasztalatokra teszünk szert. Mind-143