Zolnay Vilmos: Miért szép a szép (Budapest, 1962)

A műalkotás folyamata

anyaggá, amelyben minden együtt van már, ami a műhöz szükséges, de még rendezetlen, gomolygó állapotban. Ha­sonlattal élve azt mondhatnék, hogy a művészek lelki tartalma olyan, mint egy túltelített oldat, amelybe már csak egy parányi szemcsének kell beléhullania, hogy egyszerre kikristályosodjék. Ez a kristályszemcse az alkotás folyamatát megindító szépségélmény, amelytől a művész lelki tartalmá­nak megfelelő része — az alkotás folyamán — kikristályoso­dik. Ami csonka volt, kiegészül, a látszólagos értelmetlensé­gek helyes összefüggésbe kerülnek, felvillan az értelem és előtűnik az igazság, a törvény. Ilyen kristályszemcse volt Kosztolányi számára egy szegény vénlány romlott fogainak a megpillantása. Ekkor, sok-sok évvel azután, hogy elkerült Szabadkáról, értette meg csúnya húga — és minden szegény és csúnya lány — sorsának szükségszerű tragédiáját abban az adott társadalomban, melyben egy osztályához tartozó nőnek egyetlen életcélja a férjhezmenés lehetett. Ez a „semmi kis" élmény egyszerre felszínre hozta benne mindazt, ami annak idején értelmetlen igazságtalanságnak — oktalan végzetnek — tetszett, de nem­csak előhívta fájdalmas emlékeit, hanem felismertette vele ezeknek társadalmi összefüggéseit is, az okra is rádöbben­tette. Valóság és igazság Gyakorta idézik József Attilának Thomas Mann üdvözlésére írt költeményéből az alábbi két sort: Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit. . . 10»-28 147

Next