Zolnay Vilmos: Miért szép a szép (Budapest, 1962)
A műalkotás folyamata
anyaggá, amelyben minden együtt van már, ami a műhöz szükséges, de még rendezetlen, gomolygó állapotban. Hasonlattal élve azt mondhatnék, hogy a művészek lelki tartalma olyan, mint egy túltelített oldat, amelybe már csak egy parányi szemcsének kell beléhullania, hogy egyszerre kikristályosodjék. Ez a kristályszemcse az alkotás folyamatát megindító szépségélmény, amelytől a művész lelki tartalmának megfelelő része — az alkotás folyamán — kikristályosodik. Ami csonka volt, kiegészül, a látszólagos értelmetlenségek helyes összefüggésbe kerülnek, felvillan az értelem és előtűnik az igazság, a törvény. Ilyen kristályszemcse volt Kosztolányi számára egy szegény vénlány romlott fogainak a megpillantása. Ekkor, sok-sok évvel azután, hogy elkerült Szabadkáról, értette meg csúnya húga — és minden szegény és csúnya lány — sorsának szükségszerű tragédiáját abban az adott társadalomban, melyben egy osztályához tartozó nőnek egyetlen életcélja a férjhezmenés lehetett. Ez a „semmi kis" élmény egyszerre felszínre hozta benne mindazt, ami annak idején értelmetlen igazságtalanságnak — oktalan végzetnek — tetszett, de nemcsak előhívta fájdalmas emlékeit, hanem felismertette vele ezeknek társadalmi összefüggéseit is, az okra is rádöbbentette. Valóság és igazság Gyakorta idézik József Attilának Thomas Mann üdvözlésére írt költeményéből az alábbi két sort: Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit. . . 10»-28 147