Zolnay Vilmos: Miért szép a szép (Budapest, 1962)
A műalkotás folyamata
parasztságnak, a népből származott vagy a nép ügye mellé állt értelmiségnek — egy kiváló képviselője áll a középpontban [például: Alekszej Tolsztoj: Golgota, Solohov: Feltört ugar, Tvardovszkij: Vaszilij Tyorkin stb.), vagy a lírai költészet módján személytelenül, például József Attila A város peremén, Szocialisták, Lebukott, Hazám című verseiben. Abból, hogy a szocialista realizmust a marxista-leninista ideológia hatja át, természetszerűleg következik, hogy az élet jelenségeit a néptömegek álláspontja és érdekei szerint látja és tükrözi. Ezt a jellemzőjét — tekintve, hogy a nép igazi érdekeinek a kommunista pártok a hordozói — pártosságnak nevezzük. Ez a pártosság azonban nem jelent valami eleve elfogultságot, még kevésbé szemellenzősséget (sajnos, a gyengébb művek között gyakorta találkozunk ezzel a jelenséggel), és semmi esetre sem a valóság elferdítését, meghamisítását, kilakkozását, hanem — nagyon egyszerűen kifejezve a dolgot — azt, hogy a művész szíve a néphez húz. Egy példa talán minden fejtegetésnél jobban megvilágítja, mit jelent ez. József Attila Vigasz című versét idézzük: Ne hadd el magad öregem, bőröd ne bízd kereskedőre, ki elád felhőt az egen s a földön telket vesz belőle. Inkább segít a kutya szőre a teríthető betegen, semhogy magát miértünk törje, aki sorsunktól idegen. Magának rág mind, aki rág, a fogacskák azért fogannak. S mert éhes rongy vagy, a fogát élkóldulhatod-e a kannaki 187