Zolnay Vilmos: Miért szép a szép (Budapest, 1962)
A műalkotás folyamata
művek sikere akkor is nagyobb, ha ezeknek művészi színvonala némileg alatta marad a korábbi remekeknek. Természetesen csak némileg szabad alatta maradnia, mert a befogadó — tudatosan vagy ösztönösen — nem életének puszta ábrázolását keresi a művekben, hanem életének új törvényszerűségeit. A téma önmagában nem tesz egy művet maivá, egy festmény attól, hogy a dolgozó embert ábrázolja, még nem fejezi ki a hatalomra került munkásság eszmevilágát, hisz — az egyiptomiak is megfestették a különböző munkafolyamatokat végző embert. A valóban új nem ez. Hanem — hogy példánknál maradjunk — ellentétben az egyiptomi ábrázolási móddal, mely urainak dolgozó szolgákat festett — a ma művészének alkotásait csak akkor nevezhetjük korszerűnek és művészinek, ha munkástémájú művei kifejezik, hogy a munkálkodó ember nem külső kényszerből, hanem benső szükségletéből és önmagának dolgozik. Miként ezt — többek között — Domanovszky Endre Olvasztárok című képe tartalmazza (39. kép). Hasonlítsuk össze alakjainak arckifejezését és egész maguktartását Meunier Teherhordójáéval. A kohászok nem messze előre tekintenek, szemük előtt nem a még távoli — bár eltökélt — győzelem lebeg; még a nehéz testi munka merevsége is hiányzik tartásukból, mozdulataik szinte könnyedek, otthonosak: a saját, már meghódított világukban vannak, problémáikat egymás közt beszélik meg és egymás közt, egymással döntik el. A kép egész hangulata József Attila váteszi sorait idézi: „S a hozzáértő, dolgozó / nép okos gyülekezetében / hányni-vetni meg száz bajunk." Természetes, hogy az ilyen művekre — melyek saját életének igazságát tükrözik — határozottabban rezonál a ma embere. De mind a régebbi társadalmak szemléletét, mind a miénket tükröző műalkotások igazi megértéséhez és szépségük újraátéléséhez nélkülözhetetlen a műveltség. Aki nem ismer 207