Zolnay Vilmos: Miért szép a szép (Budapest, 1962)
A műalkotás folyamata
A zárószakasz nem fordítja visszájára a vers mondanivalóját, de értelmet és célt ad az anyától való szükségszerű elszakadásnak. Természetesen a műalkotások zöme nem ilyen nyíltan szólít fel a megváltozásra, az emberibbé válásra. A „szólít fel" kifejezést is csak jobb híján használtuk, mert nem felszólít — Jeszenyin verse sem, még utolsó patétikus sora sem —, hanem megváltoztat azáltal, hogy amíg hat reánk, belépünk a művészet világába, egy percre vagy néhány órára megszűnik valóságos személyiségünk, többé-kevésbé azonosulunk a műalkotás alakjaival, s ez az időleges együttélés nyomot hagy bennünk. A művészet a valóság tüköré, de ugyanakkor önálló, külön, zárt világ, a rend és harmónia világa, melybe csak magunkodaadással léphetünk. De ha beléptünk és magunkbafogadtuk, a legnagyszerűbb és legemberibb öröm részeseivé válunk, mert a művészet a szépség világa. A szépségé, melyet maga az ember hozott létre, nem öncélúan, hanem az emberiségért, hogy segítségével megismerje az őt körülölelő természetet, önmagát, az emberi társadalmat és saját szerepét a társadalom életében. S megismerve a valóságot, meg is változtassa: emberibbé, az emberiség érdekeinek megfelelőbbé, szebbé és harmonikusabbá tegye. A költő — ajkán csörömpöl a szó, de 6 (az adott világ varázsainak mérnöke), tudatos jövőbe lát s megszerkeszti magában, mint ti majd kint, a harmóniát. (József Attila)