Bán László (szerk.): Óriások vállán. Tudósportrék a Magyar Rádió Aranyemberek sorozata nyomán (Budapest, 2003)
Egyed László: Vizes, de szerencsés. Somlyódy László mérnök, aki nem akart a legokosabb lenni - a gyárban
ókiások vállán nyezetben, ugyanazokkal az eszközökkel, és még mindig én vagyok itt a legokosabb ember. Másnap felmondtam. Állásom nem volt, volt a felállásom az egyetemen, ahol több kollégámnak szóltam, hogy szükségem lenne egy állásra. Nem nagyon értették, hogy mi is történt, mert mindenki úgy látta, hogy végre itt van egy mérnök - ez én voltam aki az elég rossz gyári körülmények között a viszonylag korszerű vagy az akkori legkorszerűbb módszereket is sikerrel tudja alkalmazni. Miért hagyja ott a gyárat? De végül is egyik tanszéki kollégám ajánlására a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központba, a VITUKI-ba kerültem (akkor intézetnek hívták). Itt kezdtem el igazán áramlástannal, hidraulikával, hidrodinamikával foglalkozni, de már nem a levegővel, hanem a vízzel kapcsolatban, és innen indultam el a vizes pálya irányába. Tehát nem születtem vizes mérnöknek, nem is ezt a szakmát tanultam, azzá váltam. Amikor a VITUKI-ba került, akkoriban kezdhetett a környezetvédelem fontossá válni a vizek szempontjából is. Valóban így van, ebben is szerencsém volt, mert olyan környezetbe kerültem, ahol voltak klasszikus vízmérnökök, hidraulikával foglalkozó mérnökök, de voltak vízkémiával foglalkozó vegyészek és hidrobiológusok is. Tehát annak, aki a mérnöki diszciplínákon nevelkedett, matematikán és fizikán, kiderült, hogy egy csomó mindenhez nem ért, ami az élővilághoz kötődik, és ami a vizek, a vízszennyezés szempontjából alapvetően fontos. Itt nagyszerű hidrobiológusokkal és vegyészekkel ismerkedtem meg. Sokszor ebédeltünk együtt - akkor még volt időnk ebédelni -, és sokat beszélgettünk, én sok mindent nem értettem, és ők sem értettek sok mindent, amihez viszont én talán értettem. Elkezdtünk közösen kísérleteket tervezni, a biológus, a hidrobiológus, a mérnök, a fizikus szemlélete akkoriban elég eltérő volt, ma talán kisebbek a személetbeli különbségek. Sokat tanultunk egymástól, „fertőztük” egymást. Ilyenkor az ember rájön, hogy mennyi mindent nem tud, ami egyébként nagy tanulság. Tizennyolc évesen, amikor befejeztem a középiskolát, felvettek az egyetemre, és megvolt már erről a papírom, ezért nem vittek el katonának, szóval én akkor nagyon okosnak éreztem magamat. Ez volt az utolsó ilyen alkalom!... Mi volt az első munkája a VITUKI-ban? 232